2020 elején, épp a koronavírus-járvány kirobbanásának idején jelent meg a Gyöngyösi Lívia – Hetesy Bálint szerzőpáros legújabb könyve, Sok kicsi sokra megy címmel. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent gyakorlókönyv – amely angol és német közvetítőnyelvet használó kiadásban is kapható – 25 fejezetben dolgoz fel olyan nyelvtani, szóhasználati témákat, amelyek A2-es vagy annál magasabb nyelvi szinten is problémát jelentenek a nyelvtanulók számára, ám szisztematikus gyakorlásuk nem jelenik meg a forgalomban lévő kurzuskönyvekben. Tananyagszerzőkkel készített interjúsorozatunk legújabb részében  Borsos Levente beszélgetett a gyakorlókönyv szerzőivel.

Pont HU: Könyvetekben olyan jelenségeket dolgoztok fel, amelyek megítélésetek szerint nem kapnak elég hangsúlyt az általánosan használt kurzuskönyvekben. Milyen konkrét tapasztalatok vezettek el benneteket a könyv megírásának ötletéig?

Gyöngyösi Lívia (Gy. L.): Egyértelműen a tanítási gyakorlat. Ezek a dolgok egy kurzuskönyvben sincsenek így összeszedve, rendszerezve. Rendszeresen eljön az a pont egy csoportnál vagy diáknál, amikor felmerül például a kérdés, hogy kér, akar, szeretne… Melyiket, mikor, hogyan használjuk? Az ehhez hasonló témákat szerettük volna rendszerezni és összefoglalni.  Másrészt már megvolt a könyv ötlete, amikor felkértek minket az Akadémiai Kiadótól egy nem kezdőknek szóló tananyag megírására.

Hetesy Bálint (H. B.): Azóta is tapasztaljuk, hogy a könyvben feldolgozott témák előjönnek az újabb és újabb nyelvtanulóknál. Továbbra is azt látjuk, hogy a könyvben tárgyalt témák tényleg kérdést jelentenek a magyarul tanulók számára.

Pont HU: A könyvet az A2–A2+ szintű nyelvtanulóknak szánjátok. Miért éppen ezt a szintet választottátok?

Gy. L.: Az alapötletünk arra épült, hogy ez egy olyan szint, amikor már tud valamit a tanuló, de már keverednek a dolgok a fejében. A kiadó is kifejezetten nem a kezdő vagy középfokú szintet, hanem pontosan ezt az A2–B1 szintet akarta lefedni. Ez ugyanis az a szint, ahol sok diák abbahagyja a tanulást. A cél az volt, hogy legyen számukra egy könyv, amellyel nekik adunk segítséget. Másrészt kurzuskönyvből kevésbé van hiány. Az ilyen jellegű könyvekre nagyobb szükség van, akár több is elférne ilyenből a piacon. Egyébként szerintem B1, sőt akár B2 szinten is használható a könyv ismétlésképpen.

Pont HU: Hol lehet a helye egy ehhez hasonló kiadványnak a tanulási folyamatban? Hogyan képzelitek el a könyv használatának kívánatos módját?

Gy. L.: Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy új anyagot tanítson. Inkább tanároknak szóló kiegészítő anyag, és/vagy gyakorlásra, ismétlésre, kiegészítésre szolgál, és akár önálló munkára is alkalmas. Tanárként én sem úgy használom, hogy az elejétől a végéig végigmegyünk rajta, hanem olykor-olykor beviszek belőle egy-egy leckét. Például amikor az A2–B1 szinten először elhangzik a diákoktól, hogy most akkor már hányféle már-ról és még-ről tanultunk, akkor érzem, hogy lassan ideje bevinni az erről szóló részt, és ettől a diákok is megnyugszanak. De előfordult az is, hogy hetente elővettem a csoportommal egy-egy fejezetet a B2-es nyelvvizsga előtt. Ez segített rendszerbe foglalni és kiegészíteni a korábban tanultakat. Intenzív tanfolyamokon kiegészítő könyvként is el tudom képzelni a használatát a kurzuskönyv mellett (bár a valóságban nem valószínű, hogy két könyve legyen egy csoportnak).

Pont HU: Ha jól értem, fontos cél volt, hogy a könyv önálló tanulásra is alkalmas legyen.

H. B.: Igen, a diák kedvére tud válogatni, hogy megítélése szerint melyik témában van szüksége gyakorlásra és melyikben nem. A feladatokhoz tartozó megoldókulcsot pedig ott találja a könyv végén, tehát az önállóan tanuló diák is ellenőrizni tudja magát.

Gy. L.: Ide kapcsolódik az is, hogy a könyvben nincsenek olyan feladattípusok, amelyeket egy önállóan tanuló diák ne tudna ellenőrizni. A kiadó is kifejezetten kérte ezt. És bár volt olyan elképzelésünk, hogy fogalmazási feladatok vagy páros munkában megoldható beszédkészség-fejlesztő kérdések is legyenek az egyes fejezetekben, ezek végül éppen azért nem kerültek bele a könyvbe, hogy önálló tanuláshoz is használható legyen a kiadvány.

Pont HU: Az előszóban hangsúlyozzátok, hogy nem törekedtetek teljességre. Nem kurzuskönyvet írtatok, és nem volt cél az egyes jelenségek teljes körű bemutatása sem. Mennyire volt nehéz a választott témák és a nyelvi szint behatárolása?

H. B.: Nagyon fontos cél volt, hogy a szókincs ne legyen túlságosan bonyolult, mert az elviszi a diák erőforrásait, koncentrációját arról, amit valójában gyakoroltatni akarunk. Amikor elkezdtük a munkát, jóval több témakört írtunk össze, abból választottunk ki végül 25-öt. Talán nincs is olyan tanuló, akinek az összes téma problémát jelent, de mindenki kiválaszthatja azokat, amelyekre szüksége van, és azt tudja gyakorolni. Ebből adódik az is, hogy nincs fix sorrendje a fejezeteknek, mindenki a saját igényei szerint tud haladni és válogatni.

Gy. L.: Szerintem ez nem volt annyira nehéz, mert a megcélzott szint miatt már feltételezhettük, hogy van előzetes tudásuk a diákoknak. Ahogy Bálint is mondta, a szókincs kiválasztása volt a legnehezebb. Figyelnünk kellett arra, nehogy abba a hibába essünk, hogy túl magas szintű szókincset használunk. De nem akartunk leragadni a túl egyszerű szókincsnél sem, ezért döntöttünk úgy, hogy legyen egy miniszótár a szövegeknél. A túlzott egyszerűség elkerülésére szolgál a nyelvtan variálása is. Sok szövegben van például felszólító mód, feltételes mód, kifejezetten azért, hogy érződjön, hogy ez már nem egy teljesen kezdőknek szóló könyv.

Pont HU: Nagy hangsúlyt fektettek az élő nyelv, a nyelvkönyvekből hiányzó kifejezések bemutatására. Mire támaszkodtatok ennek kapcsán a szövegek írásakor?

Gy. L.: Igen, szempont volt, hogy némiképp az élő nyelvet adjuk vissza, vagyis abban a regiszterben szólaljanak meg a szereplők, ahogyan az a valaki valójában is beszélne. Barátoktól, családtagoktól kérdeztem sokszor, hogy jól hangzik-e a szöveg, amit írtam, mert ők nem MID-es aggyal gondolkodnak, tehát nem arra gondolnak, hogy hogyan „kell” úgy mondani valamit, hogy megértse egy nem magyar anyanyelvű.

H. B.: Egyébként már a korábbi könyveink esetében is sokat küzdöttünk ezzel. Erre alakult ki az a munkamódszerünk, hogy először egyikünk megírta a szöveget, a másikunk véleményezte, aztán továbbadtuk kollégáknak, ismerősöknek. Így próbáltuk az eredetiséget, a szövegek autentikus mivoltát megtartani.

Gy. L.: Már akkor is mindig megpróbáltam kikapcsolni a tanári agyamat, amikor szöveget írtam, és az első változatot megpróbáltam úgy megírni, mintha nem nyelvkönyvbe írnék. Aztán egy kis idő elteltével leültem és átírtam a szöveget olyanra, amit már be tudnék vinni órára. Ebbe a folyamatba ékelődött még bele Bálint és a nem szakmabeli családtagok, barátok kritikája. Ebből kellett egy olyat összegyúrni, ami még a határon mozog, tehát ami még természetesnek hat, de ha ránéz egy nyelvtanuló, akkor mégiscsak érti, hogy miről van szó.

Pont HU: Mint írjátok, szándékosan kerültétek a nyelvkönyvekben tipikusan előforduló témákat (pl. napirend, betegség stb.). Mi volt ennek a döntésnek a háttere és milyen témákat részesítettetek előnyben az említettekkel szemben?

Gy. L.: A kiadó részéről volt kérés, hogy a könyvben ne ezek a már nagyon ismert témák legyenek, ebben is térjünk el a kurzuskönyvektől. Másrészt próbáltunk arra törekedni, hogy mindenféle ízlésnek, korosztálynak jó legyen a könyv. Az iskola vagy munkahely téma például azért maradt ki, hogy mindenféle korosztály számára használható legyen a könyv. Volt egy listám arról, hogy milyen beszélőket szeretnék a szövegekben: legyen olyan, ahol gyerekek beszélgetnek, ahol idősek, ahol idős fiatallal, legyen monológ, dialógus, legyen hivatalosabb szöveg stb. És akkor mindig jött egy ötlet, hogy akkor ehhez a témához milyen szöveget tudunk hozzáilleszteni.

H. B.: Ami viszont nehéz volt, az az, hogy a szövegek kihozzák ezeket a jelenségeket, de közben természetesek is legyenek. Volt, hogy egy-egy mondat szórendjén gondolkodtunk hosszasan, mert az egyik jobban kiadta a különbséget, a másikat meg úgy mondjuk az élő nyelvhasználatban…

Pont HU: A könyv szövegeiben nagy szerepet kap a humor. Tankönyvszerzőként és tanárként mit gondoltok a humor szerepéről a nyelvtanulásban?

H. B.: A tanulói motiváció mellett a humor jelentheti a legnagyobb motiváló erőt. Nem humorfesztivált akartunk csapni, de azt gondoljuk, hogy ha vicces, érdekes dolgokat olvas a diák, akkor sokkal szívesebben olvassa és tanulja meg. Egyébként pedig a személyiségünkből is ez adódik, és nem akartuk ezt kigyomlálni belőle.

Gy. L.: Igazából egy-egy szöveg is ezen alapul általában. Sokszor előbb volt meg a csattanó, mint maga a sztori, így könnyebb is volt írni. Talán egy olyan szöveg került a könyvbe, amibe a téma miatt sehogy sem sikerült valami csattanót vinni, és azzal borzasztó elégedetlen voltam. De azt gondolom, hogy az órákon is nagyon fontos a humor, mert a humor mindenre jó. Ha baj van, akkor lazít, ha szigor kell, azt is könnyebb humorral elérni, tehát tényleg mindenre jó. A begyakoroltatásnál is mennyivel jobb a favágás helyett olyan mondatokat, példamondatokat kérni vagy használni egy órán, amiben van valami fantázia!

Pont HU: Hogyan választottátok ki a könyvben használt feladattípusokat?

Gy. L.: Ahogy korábban már említettem, sok mindent meghatározott az, hogy az volt a cél, hogy önállóan is használható legyen a könyv. Nagyon egyértelmű feladattípusokat kellett választani, amire van egyértelmű és ellenőrizhető megoldás. Ami a készségfejlesztést illeti, a hallás utáni értést is próbáltuk beépíteni a leckékbe, de végül erre nem volt lehetőség. Olvasott szövegértés némiképp van benne, de szisztematikus készségfejlesztésről nem beszélhetünk.

H. B.: Az volt a fontos számunkra, hogy a diák képessé váljon jól használni ezeket a kifejezéseket, amikor maga alkotja meg a mondatait. Olyan jelenségekről van szó, amelyeket megérteni általában megértenek a nyelvtanulók, a probléma általában az, hogy nem tudják jól kiválasztani a megfelelő kifejezést, amikor aktívan használják a nyelvet. Tehát ez a könyv elsősorban a produktív nyelvhasználat fejlesztésére irányul. Ehhez kapja a diák az olvasmányokban a mintákat, és ezért fontosak a feladatok. Ahogy Lívia mondta, sok feladattípust ki kellett hagynunk, viszont így is 200 oldal lett a könyv, szóval bőven ad anyagot és feladatot a tanulónak.

Pont HU: Kiknek szánjátok a könyvet? Van-e a gyakorlókönyvnek kiemelt célcsoportja?

Gy. L.: 16 év felett gyakorlatilag bárkinek. Próbáltunk rá figyelni, hogy minél több korosztály, nem, különböző foglalkozásúak magukra ismerhessenek a szövegek szereplőiben. Szint szempontjából pedig, bár a borítóra A2-A2+ szint került, ahogy már mondtam, ezt kiegészítjük a B1-gyel, sőt a B2 szinten lévő diákjaim sem tudtak tökéletesen belőle mindent, akár nekik is használható lehet a könyv, akárcsak ismétlésként.

Pont HU: A tartalomjegyzékre tekintve olyan témákat is látunk, amelyek akár származásnyelvi diákoknak is gyakran problémát okoznak. Gondoltatok erre a tanulói csoportra is?

H. B.: Nem igazán. Sem a mi részünkről, sem a kiadó részéről nem igazán merült ez fel.

Gy. L.: Lehet, hogy maguk a könyvben szereplő jelenségek problémát jelenthetnek a származásnyelvi diákoknak, de a nyelvi input többi része nem annyira megfelelő számukra. Vagyis lehet, hogy nem tudják elmondani, hogy hányféle módon használjuk a már és a még szavakat, de szókincs szempontjából a legtöbbüknek nem lenne elég a könyv szerintem. De érdemes lenne kipróbálni, kíváncsi lennék rá.

Pont HU: Egyre több tankönyvszerző és kiadó kombinálja a digitális anyagokat és a nyomtatott tankönyveket. A Sok kicsi sokra megy viszont egy teljesen papír alapú tankönyv. Hogy látjátok a digitális és analóg felületek viszonyulását a tananyagfejlesztésben? Miért a papíralapú megoldás mellett döntöttetek?

H. B.: Ez a kiadó szándéka volt. Ugye akkor még azt se tudtuk, mi az a koronavírus, tehát akkoriban elfogadott volt, hogy csak papír alapú könyvet adunk ki. Most már ez nyilván megváltozott, lehet, hogy már a kiadó is teljesen másképp állna ehhez.

Gy. L.: A könyv pont azon a héten jelent meg, amikor először karanténba kerültünk. Persze a távoktatás alatt egy csomó online játékot, hallásértési és egyéb feladatokat csináltam hozzá, amire éppen szükségem volt az online órákhoz. Úgyhogy én így is használtam. Ha tényleg bármit csinálhatnánk, akkor valószínűleg én azt javasolnám, hogy legyen valami online anyag is a papír könyv mellé, mert mind a kettőnek megvan a maga előnye, kiegészítheti egymást a kettő. Az adott csoporttól vagy diáktól függ, hogy számukra mi lesz a domináns.

Pont HU: Nem ez az első közösen jegyzett tananyagotok. Hogyan kezdtetek együtt dolgozni?

H. B.: 2007-ben kezdődött a Semmelweis Egyetemen, ahol közösen tanítottunk vietnámiakat magyarra. Így született először egy belső jegyzet, abból lett aztán a Jó reggelt!, amit azzal az egy-két csoporttal még csak teszteltünk, aztán végül is az összes külföldi csoportnak ez lett a hivatalos könyve a Semmelweis Egyetemen. Aztán gyűjtöttünk visszajelzéseket, amelyek alapján átdolgoztuk a könyvet. Utána Szerbiából kerestek meg minket a Magyar Nemzeti Tanács részéről, így született a Jó reggelt! egy másik, átdolgozott változata. Közben az egyetem kérte, hogy készítsük el a könyv folytatását, a Jó napot!-ot. Aztán a Jó napot!-ból, és a Jó estét!-ből lett a Jó napot kívánok!. Lassan már mi sem tudjuk követni, hogy miből, mi született… Mindenesetre most van a Jó reggelt!, és a Jó napot!. A munkakapcsolat pedig szerencsére végig ugyanolyan jó volt közöttünk ebben az elmúlt tizenöt évben.

Gy. L.: Kellett pár év az elején, hogy belejöjjünk a közös munkába, de mostanra egész szervezetten és hatékonyan tudunk együtt dolgozni, ugyanolyan humorral, mint az elején. Fontos az idő, az összeszokás.

Pont HU: Mi a munkamódszeretek?

Gy. L.: Bálint első körben mindig feladatokat készít, én pedig a szövegeket kezdem írni.  Néha megszáll az ihlet egy téma kapcsán, és akkor abból lehet, hogy lesz valami. Utána mindig kicseréljük, amit írtunk, tehát a második körben mindig a másiknak a munkáját nézzük át. Ettől újbóli ihletet kapunk, és akkor tovább írjuk a másik szövegeit, feladatait, aztán megint visszaküldjük egymásnak. Ezután szoktunk külső segítséget is kérni, például a szövegeknél a balassis kollégák is elolvasták, és aki mondott véleményt, azt megfontoltuk.

H. B.: Én is kértem véleményeket a kollégáimtól, és ahogy már mondtuk, nemcsak kollégákat kérdeztünk, hanem teljesen laikus emberek véleményét is kikértük arról, hogy milyen a nyelvezete a szövegeknek. Régebben nagyon sok időt töltöttünk el személyes találkozásokkal, amikor tankönyvet írtunk, mostanában ritkábban találkozunk személyesen, inkább online küldjük egymásnak az anyagokat és a megjegyzéseinket.

Pont HU: Mennyiben folytatása vagy kiegészítése a Sok kicsi sokra megy a korábbi közös munkáitoknak?

H. B.: Ez teljesen más projekt. Igazából soha nem került szóba egyik könyv sem. Az is segítette, hogy eltávolodjunk a korábbi könyveinktől, hogy a környezet, a kiadó is más ennek a könyvnek az esetében.

Gy. L.: Valójában a Jó napot! el sem jut ennek a könyvnek a szintjéig. Ott inkább az volt a feladat, hogy minél redukáltabb, minél egyszerűbb legyen az anyag, itt pedig pont az, hogy összegezzük azt a sok-sok tudást, ami már összejött, de nincs rendszerben.

Pont HU: Vannak további közös tananyagötleteitek?

H.B.: Sok van! Ezt  a könyvet is ki lehetne egészíteni, és készülhetne egy magasabb szintű könyv hasonló koncepció alapján.  Nekünk lenne kedvünk hozzá, mert maga a munkafolyamat is nagyon jó élmény volt. Tényleg sokat tanultunk belőle.  A Jó napot! folytatásának a lehetősége is felmerült.

Gy. L.: Nekem szókincses ötletem is van, egy olyan tananyag, amely a szinonimákkal foglalkozna, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Sok kicsi sokra megyben. A tantermen kívüli órákhoz, városnézéshez is rengeteg anyagot gyártok évről évre, ezek összegyűjtése is nagyon hasznos lenne szerintem. Szóval rengeteg ötletünk van!

Pont HU: Köszönjük szépen a beszélgetést! A könyvnek sok-sok olvasót, nektek pedig sok sikert kívánunk a további terveitekhez!