Folytatódik sorozatunk, amelyben adott anyanyelvű tanulók magyartanításának jellegzetességeit, módszertani sajátosságait, egyúttal nehézségeit mutatjuk be az adott nyelvet jól ismerő, illetve az adott anyanyelvű diákokkal sok tapasztalattal rendelkező kollégák segítségével. Ezúttal Debreczeni Csaba, a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem magyar lektora számol be vendégposztjában a kínai anyanyelvűek magyartanítása során szerzett tapasztalatiról.

Negyedik éve dolgozom a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem magyar lektoraként. 2015 szeptemberében, amikor megérkeztem Kínába, egy teljesen új világba csöppentem bele, amely mind a mai napig tartogat meglepetéseket, kisebb-nagyobb mindennapi felfedezéseket, hosszú idő után bekövetkező rádöbbenéseket. Ezekből szeretnék egy kis ízelítőt adni ebben a bejegyzésben, amely remélhetőleg hasznosnak bizonyulhat mind azoknak a kollégáknak, akik Magyarországon találkoznak csoportjaikban kínai tanítványokkal, mind pedig azoknak, akik arra vállalkoznak, hogy otthonukat rövidebb-hosszabb időre hátrahagyva Kínában tanítsák anyanyelvüket. Az utóbbi években ugyanis Kínában jelentősen megnőtt az érdeklődés Magyarország felé, és ennek köszönhetően ugrásszerűen megemelkedett a magyar tanszékek és ezáltal a magyarul tanuló kínai diákok száma is.

A következőkben először a két nyelv közötti különbségekből eredő nehézségek közül villantanék fel néhányat, bejegyzésem második részében pedig azokra a kulturális eltérésekre hívnám fel a figyelmet, amelyek nagymértékben befolyásolják a kínai diákok tanuláshoz, nyelvtanuláshoz való hozzáállását, és ezáltal kihatnak az őket tanító tanárokra is.

Kiejtés

Ha megkérdezünk egy kínai nyelvtanulót, hogy mi (volt) a legnehezebb számára a magyar nyelv kiejtésének elsajátításában, tízből kilenc esetben azt a választ kapjuk, hogy az r hang képzése. Nem akarom természetesen elvitatni az r pergetésének nehézségét, meggyőződésem azonban, hogy közel sem ez a hang az, amely a legtöbb nehézséget okozza. Természetesen nem hanyagolhatjuk el a hang képzésének alapos bemutatását és gyakoroltatását, azonban ne felejtsük el hangsúlyozni azt sem, hogy nem baj, ha nem annyira pörög az az r, a lényeg, hogy eléggé különbözzön pl. egy l hangtól. Ezen a tanácson általában meg szoktak lepődni a diákok, hiszen gyerekkoruktól kezdve maximalizmusra vannak szoktatva – egy kínai diák legszívesebben addig nem is haladna előrébb a nyelvtanulási folyamatban, amíg az első lépésnek tekintett kiejtést „tökéletesen” el nem sajátította. (Ezt az elvet egyébként jól tükrözik a külföldieknek szóló kínai nyelvkönyvek is, amelyek néha hosszú-hosszú oldalakon keresztül gyakoroltatnak értelem nélküli hangsorokat, amelyek nem egy nyelvtanulót elrettentenek és hamar motiválatlanná tesznek.)

De visszatérve az r hangra: az egyik legjobban bevált módszerem a gyakoroltatására, hogy azt mondom a diákoknak, hogy próbálják meg úgy kiejteni az r hangot tartalmazó magyar szavakat, mintha angol szavakat olvasnának fel. Első lépésben én magam is megpróbálom angolos „akcentussal” előmondani számukra a szavakat, és amikor ezt ismétlik, általában a sikeres kommunikációs céloknak megfelelő – ugyan nem ritmusosan pergő – r hang létrehozására képesek.

A zökkenőmentes kommunikáció szempontjából azonban a legnagyobb kihívást tanárnak és diáknak is a zöngés–zöngétlen párok, különösen a b–p, d–t, g–k hangok megkülönböztetése okozza. A kínaiban nem létezik a zöngés–zöngétlen oppozíció, a kínai karakterek latin betűs átírásában szereplő b–p, d–t, g–k betűk egymással ugyan oppozícióban álló hangokat jelölnek, a megkülönböztető jegy azonban a „hehezetesség” vagy annak hiánya: a p, t, k betűkkel jelölt hangokat tehát hehezetesen ejtjük, míg a b, d, g betűkkel jelölteket hehezet nélkül. (Ez a kínaiul tanuló magyarok egyik nagy nehézsége.)

A fenti hangpárokat még a magas szinten magyarul beszélő kínaiak sem tudják megkülönböztetni, ha egy addig sosem hallott szóban találkoznak velük. A helyes percepciót célzó gyakorlatok (különféle totók, játékok formájában) ezért a tanulási folyamat bármelyik szakaszában elővehetők, hogy ráirányítsák a tanulók figyelmét a jelenség nehézségére. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy ezeknek a hangoknak az esetében különösen hangsúlyozzuk, hogy a cél nem a tökéletesség, hanem az érthetőség. Ehhez nagyon fontos, hogy megadjuk a diákoknak az anyanyelvükben megtalálható körülbelüli megfelelőt: ha egy kicsit hehezetesebben ejtik a p, t, k hangokat, attól még a magyar beszédpartner meg fogja őket érteni, de ha egyszerűen csak imitálni próbálják a magyar beszélőket (vagy a nyelvtanulást segítő hanganyagokat), nem járnak sikerrel.

A jó hír az, hogy minél többet ejtenek ki egy szót, annál jobban hozzászokik a nyelvük, így a gyakori szavakkal nem lesz probléma – ezért nagyon fontos, hogy minél több alkalmat adjunk a diákoknak az órán, hogy hangosan kimondhassák a szavakat, mondatokat már a tanulás legelején. A helyes „percepciót” pedig a szókincs bővülése könnyíti meg, hiszen ha már ismernek egy szót, tudják, hogy hogyan kell leírni – szimpla hallás után azonban később is lesznek gondjaik a felismeréssel.

Nyelvtan

Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a legnehezebb nyelvtani rész egy magyarul tanuló kínai diáknak, nagy gondban vagyok, hogy kiemeljek valamit. Említhetném a szórendet, az igekötők sokszínűségenek vagy a kétféle igeragozás problematikáját, de ezek a területek a legtöbb magyarul tanulónak (anyanyelvtől függetlenül) nem kis fejfájást okoznak.

Ezen felül azonban, ha abból indulunk ki, hogy a diákjaink anyanyelvében meglévő hasonló szerkezetek támpontot nyújtanak nekik egy idegen nyelv elsajátítása során, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a magyarul tanuló kínaiak bizony halmozottan hátrányos helyzetből indulnak a magyar nyelv útvesztőjének rajtvonalánál. És ebből a szempontból sokszor még az első idegen nyelvként tanult angolra sem támaszkodhatnak.

Magyarként és általában indoeurópai nyelveket tanuló nyelvtanulóként hozzá vagyunk szokva, hogy a nyelvtanulás során előrehaladásunkat a különböző nyelvtani jelenségek tárgyalásához kössük. Mérföldköveket jelentenek például a különböző igeidők és -módok elsajátításának pillanatai. A kínaiban ezzel szemben nincs semmi olyan, amit klasszikusan a nyelvtani anyagrészek közé sorolunk: sem ige-, sem névszóragozás, sem pedig igeidők és -módok, névelők vagy többes szám.

Ezek közül talán az igeidők hiányát emelném ki, mert talán ez befolyásolja legszembetűnőbben kínai diákjaink gondolkodását. Ha valami a múltban történt, azt ők egyszerűen egy múlt idejű időhatározóval jelölik. Sok diák ezért nem érzi a múlt idő hiányát a tanulási folyamat során (nem úgy mint egy kínaiul tanuló külföldi, aki alig várja, hogy jöjjön már a múlt idő a tankönyvben, mígnem egyszer csak szembesül azzal a ténnyel, hogy tulajdonképpen már eddig is tudott volna mesélni arról a kollégáinak, hogy mit csinált a hétvégén, csak az nem tudatosult benne, hogy ehhez nincs szüksége külön igei formákra).

A kínaiul tanulók ezzel szemben előszeretettel alkalmazzák ezt a stratégiát, hiszen anyanyelvükben is így történik (bár az angoltanulás tapasztalatai néha azért óvatosságra intik őket): egyszerűen jelen időben mesélnek például a múlt hétvége eseményeiről. Erre folyamatosan fel kell hívnunk a figyelmüket, és következetesen javítanunk. Különösen jó, ha viszonylag hamar megtanítjuk nekik a létige múlt idejét, így viszonylag hamar el tudják mondani, hogy hol voltak előző nap, és ez jó alkalom a jelen és a múlt idő kezdő szinttől való tudatosítására is. Rendkívül fontos lesz ez később, az igeidő-egyeztetés, illetve haladóbb szinten többek közt a feltételes mód múlt idejének tanításánál, amely szintén nagy gondot okozhat. A kulcs a nyelvtani ismeretek fokozatos felépítésében rejlik, illetve abban, hogy minden egyes új jelenségnél megpróbáljuk a lehető legpontosabban körülhatárolni annak funkcióit és használati szabályait.

A nyelvtani szabályok tanítása során azonban egyvalami nagyon nagy könnyebbséget jelent a Kínában tanító tanárok számára: az egyes végződések alakjainak memorizálását a kínai diákok szinte egyik napról a másikra teljesítik. Így az órán nem marad más hátra, mint hogy ezeket gyakoroljuk – leginkább a szóbeli drillekre van nagy szükség, hogy hallják a saját hangjukat is, valamint hangképző szerveik is hozzászokjanak a sokszor bonyolult alakok kiejtéséhez. Nagyon hasznosak erre a dobókockás játékok, társasjátékok – arra figyeljünk azonban, hogy ezekben ne csak egy-egy szóalakot, hanem lehetőleg teljes (kommunikatív) mondatokat kelljen létrehozniuk.

Mindig egy lépéssel előrébb

A kínai diákok mindennapjainak (szándékosan nem a hétköznapjaiknak szót használom) szerves része az úgynevezett „előre tanulás”. Ez azt jelenti, hogy az adott óra előtt otthon (vagy a kollégiumban) előre elolvassák és megtanulják a tankönyvben következő leckét, hétvégente már a következő nagy fejezetet tanulják, a téli vagy a nyári szünetben pedig már a következő év anyagát tanulják szisztematikusan. Egy kedves kínai barátom büszkén mesélte nekem, amikor a 预习 (igen, külön neve van, ejtsd: „jű hszí”) jelenségéről faggattam, hogy elsős gimnazista korában ő – és még sok más osztálytársa – már a harmadikos angolkönyvet tanulták.

Az egyik internetes oldal, amely hosszasan ecsetelte a kétkedő diákoknak az előre tanulás filozófiai hátterét, módszereit és szükségességét, az alábbi képpel illusztrálta az előnyeit: a rajtvonal a tanóra kezdetét jelképezi, és láthatjuk, hogy az adott óra új anyagából otthon előre felkészült diák mekkora előnnyel indul osztálytársaihoz képest. Természetesen, mint oly sok minden más, ez a jelenség is szoros összefüggésben van a hatalmas népességgel és az állandóan jelen lévő (először a jó egyetemekre való bejutásért, majd pedig a jól fizető munkahelyekért folytatott) versennyel.

Az előre tanulás egyik előnyeként szokták emlegetni a tanulói önállóság kialakításában játszott szerepét, bár azt azért hozzá kell tennünk, hogy általában itt csak a tankönyvek anyagának feldolgozásáról van szó. Nyelvtanárként én a legfőbb hátrányát abban látom, hogy a diákok sosem arra koncentrálnak, amit éppen tanulunk, amit éppen gyakoroltatni szeretnék, hanem mindig egy lépéssel előrébb járnak. Így egyrészt az alapok megszilárdítása gyakran nehézségekbe ütközik, másrészt pedig a fokozatosság, a fontolva haladás elve is sérül, egyes új nyelvtani anyagrészekkel pedig sokszor túl korán találkoznak, és így folyamatosan megerősítve látják például azt a meggyőződésüket is, hogy a magyar egy megtanulhatatlanul nehéz nyelv.

Szintén akadálya az előre tanulás a kooperációra, autentikus szövegekre, a nyelvi szabályok induktív módon történő felfedezésére épülő tanórai tevékenységeknek. Ha ilyeneket szeretnénk használni, mindenképpen beszélgessünk egy kicsit diákjainkkal a saját tanulási módszereikről.

A kép forrása: http://5b0988e595225.cdn.sohucs.com/images/20181206/9509a1157dce452b88b9186e734224b6.jpeg

A fentiekből is látható, hogy Kínában a tanár szerepe egy hagyományos tanórán – egy nyelvórán is – az, hogy előadás formájában leadja a tananyagot, és válaszoljon a(z általában otthon előre alaposan felkészült) diákok kérdéseire. Nem meglepő tehát, ha a nyelvóra így szinte kizárólag a diákok anyanyelvén zajlik. A nyelvtani-fordító módszer mélyen gyökerezik a nyelvtanításban. A kínai nyelv gyakorlatilag szerves része marad a nyelvtanulásnak a kezdetektől a haladó szintig, ami nagyon nagy gátat szab a spontán célnyelvi kommunikáció kialakulásának, és egyéb esetekben is problémákat okozhat.

Ebből (és a kínai diákok rendkívüli szorgalmából) adódik, hogy mindent kiszótáraznak, a szövegekben minden ismeretlen szó mellé odaírják a kínai megfelelőjét, így sokszor az eredeti szöveg alig látszik. Hajlamosak a magyar szavak kiejtését is kínaiul odaírni melléjük. Ez a technika valószínűleg az angoltanuláskor rögzült beléjük, ahol az egyes szavak kiejtése több gondot okoz.

Házi feladatok és vizsgák javításakor rendre találkoztam olyan hibás alakokkal, mint talákozik, átalában, beváros vagy dancol. Egy idő után felfigyeltem arra, hogy más hibákkal ellentétben ezek rendszeresen visszatérő tévesztések voltak, és nem egy, nem két diáknál fordultak elő. Az utóbbi esetben hosszú ideig meg voltam győződve róla, hogy az angol dance szó lehet a probléma okozója, mígnem az előző félévben azt a feladatot adtam a másodéves diákoknak, hogy kiscsoportokban készítsenek interjút Pekingben tanuló magyar ösztöndíjasokkal a nyelvtanulási szokásaikról, majd pedig az órán számoljanak be a beszélgetésről egy kiselőadás formájában. Az egyik ilyen előadás során fogadott az alábbi táblázat, amelyben az egyik hallgatóm saját hibáira és a visszavezethető okokra reflektált:

Látható tehát, hogy a magyar szó mellé írt körülbelüli kínai kiejtés volt az, ami rögzült a tanuláskor, és a produkció során a tanuló ezt próbálta meg visszaadni, és nem az eredeti magyar szó írott formájára koncentrált. Ha esetleg tehát valaki hasonló visszatérő hibákkal találkozik kínai diákjainál, jusson eszébe, hogy elképzelhető, hogy egy ilyen rögzült tanulási stratégia bújik meg a háttérben. Ebben az esetben érdemes lehet rávilágítani, hogy milyen hátrányai vannak ennek a tanulási technikának, és hogy valóban szükség van-e rá, tekintve, hogy a magyar kiejtési szabályok eléggé konzekvensek.

Játszani jó!

A fentiekben említett nehézségek ellenére azonban azt kell mondanom, hogy egy játékos, kooperatív, kommunikatív szemléletű tevékenységeket kedvelő nyelvtanárnak sem kell sutba dobnia eszköztárát, mindössze az első időszakban igényel egy kis kitartást, hogy ezeket a módszereket megismertessük és megszerettessük diákjainkkal. Sok esetben mindössze arról van szó, hogy nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy egy tanórán például fel lehet állni. Előnyünk származik abból, hogy a kínai diákok általában szorgalmasan végrehajtják a tanári utasításokat, ezért akár összetettebb órai tevékenységeket, nagyobb projekteket is könnyen megvalósíthatunk velük.

A kínaiak alapvetően nagyon szeretnek játszani – hogy erről meggyőződjünk, elég csak bekapcsolnunk a tévét, ahol rengeteg szórakoztató műsor épül játékos elemekre (ötleteket is lehet belőlük szerezni). A diákok is szívesen játszanak az órán: a már említett drillezős (pl. ragozós) társasjátékok szinte megunhatatlanok – és közben nevetve hozzák létre a nehezebbnél nehezebb alakokat.

Kreatív projektek, csoportmunkák is megvalósíthatók velük – ebben az esetben is érvényes azonban fokozottan figyelnünk arra, hogy ezeknek a feladatoknak a céljait is tudatosítsuk a diákokban, illetve nagyon alaposan átgondoljuk és kidolgozzuk minden részletét (pl. kinek pontosan mi a feladata), mert ha ezt elmulasztjuk, könnyen előfordulhat, hogy mivel diákjaink nincsenek hozzászokva a közös munkához, egyszerűen felosztják egymás között a feladatokat, és mindenki egyénileg dolgozik.

Végül a kedves olvasókat is egy kis játékra invitálnám.

Kínában mindennek és mindenkinek van kínai neve: kezdve például a kínaiul tanuló külföldiekkel. (Ez persze fordítva is igaz, a magyarul tanulók az első órák valamelyikén szintén választanak/kapnak magyar nevet, az általában már meglévő angol nevük mellé.)

De kínai nevet kapnak a híres emberek (politikusok, énekesek, sztárok) és a nemzetközi márkák is. Ezeknek a neveknek az alapja bizonyos esetekben az adott név eredeti kiejtése, máskor egyszerűen lefordítják őket, de olyan is van, amikor egy szón/néven belül ötvözik a két „névadási” stratégiát. Így az idegen fül számára gyakran felismerhetetlenek a hírekben szereplő személynevek vagy egy híres márkanév. És mivel a kínaiak is a saját verzióikhoz vannak szokva, sokszor nekik is gondot okoz az eredeti nevek felismerése. Nyelvtanári szempontból ez ezért lehet fontos, mert a kezdő nyelvtanulóknak szánt könyvek és tananyagok előszeretettel használják ezeket a „nemzetközi” tulajdonneveket a gyakorlatokban – nyilvánvalóan azért, hogy a tanulók helyzetét megkönnyítsék. Kínai tanulóknál azonban a már bevált, de túl sok idegen szót tartalmazó gyakorlataink sok esetben kudarcba fulladhatnak.

Ennek szellemében készült az alábbi kis kvíz: néhány híres személyiség és márka kínai nevét gyűjtöttem össze érdekességképpen. Jó szórakozást kívánok hozzá, és remélem, azért nem lesz teljesen „kínai”! ☺

A kvíz az alábbi linken érhető el:

https://www.classmarker.com/online-test/start/?quiz=bxt5ccc2f6a88e24

(A bejegyzésben található fényképek a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem Magyar Tanszékének óráin, valamint a 2017-es diplomaosztó ünnepségen készültek.)