Folytatjuk dr. Hegedűs Rita személyes hangvételű bejegyzéssorozatát, amelyben a német anyanyelvű diákok magyartanítását mutatja be. Az első rész történeti bevezetője után írása második részében, miközben végigkalauzolja az olvasót a berlini Humboldt Egyetem (HU) magyar tanszékének múltján – elidőzve a tanszéket és a berlini Collegium Hungaricumot alapító Gragger Róbert munkásságán – bepillantást ad a közelmúlt projektjeibe is, szót ejt arról, véleménye szerint mire érdemes odafigyelni tanárként német diákok tanítása közben, valamint hogyan kapcsolódik össze az osztrák, alpesi kisváros, Annaberg és a magyar igekötők funkcióinak tanítása.

A „sorsszerű véletlen” ismét beleavatkozott az életembe: német szakos hallgatóként előbb nyári egyetemre, majd féléves részképzésre Berlinbe kerültem. Nem mondhatom, hogy az NDK-szürke, részben romos, részben egyhangú lakótelepekkel rendelkező város a széles utcáival, öntudatos járókelőivel, harsány FDJ-ifjúságával első pillanatra megnyert volna magának. A Humboldt Egyetem poroszosan monumentális épülete eleinte kifejezetten elbizonytalanított, legfeljebb az árnyas udvarból nyíló központi könyvtár jelentett csendes szigetet. No meg a Seminar für Hungarologie: egy különálló, ütött-kopott, belövésekkel tarkított épület, mely néhány évvel később életem és pályafutásom fontos helyszíne lett.

A Humboldt Egyetem egykor a Hungarológiai Szemináriumnak is otthont adó épülete egy 2009-es felvételen: a belövések még megvannak, de a kapu már új

A berlini magyar tanszék alapításának történetét megpróbálom dióhéjban összefoglalni:

1916: Gragger Róbert vezetésével megalakult az Ungarisches Seminar, mely egy évvel később már kivívta az intézeti rangot. A tanszék létrehozásának ötlete az első világháború elején, a kezdeti dicsőséges szakaszban a német–magyar fegyverbarátság jegyében született. A dicsőségesnek már korántsem nevezhető végkifejlet sem állt útjában a további fejlődésnek, mert beleilleszthető volt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nagyívű tervébe, mely az ország területi, gazdasági, katonai veszteségét a tudomány és a kultúra felvirágoztatásával kívánta ellensúlyozni. A hihetetlen munkabírású, ámbár rövid életű tanszékalapító Gragger a magyar tudomány minden eredményével meg akarta ismertetni a vesztes állammal szemben meglehetősen ellenséges Európát, ezzel akarta újrateremteni hazánk elismertségét. Érdemes figyelmesen végigolvasni a munkatervét (Gragger 1921: 1–8), hogy egyrészt lássuk, milyen heroikus munkára vállalkozott; másrészt ennek alapján lehet összehasonlítani az akkor körvonalazódó hungarológia-fogalmat a mai helyzettel. Pár évvel a tanszék alapítása után, 1924-ben – szintén Gragger irányításával – (római és bécsi mintára) a berlini Collegium Hungaricum is megnyitott kapuit. A tanszékkel szorosan együttműködve a német-magyar kulturális kapcsolatok építése mellett a tudományszervezésnek is fontos helyszíne volt: olyan tehetséges, fiatal magyar kutatókat támogatott, akik a német fővárosban folytatták tanulmányaikat, és gyümölcsöző tudományos kapcsolatokat építhettek ki.

Az első szlavista professzornak – a sors furcsa fintora – Gragger később szívességből engedett át egy íróasztalt a magyar intézetben; akkor még valószínűleg egyikük sem gondolt arra, hogy 1968-tól a Seminar für Hungarologie a Szlavisztika Intézet részeként folytatja munkáját. A tanszék története bővebben és kevésbé részletesen is megismerhető a honlapon; továbbá melegen ajánlom Lukáts János, egykori lektor nagyon érdekes és élvezetes beszámolóját a tanszék kelet-berlini időszakának egy kis szeletéről (Lukáts 2019). Fontos lenne – szintén a fiatal generációra vár – a teljes háború utáni időszak feltérképezése egészen a rendszerváltásig; én magam a történelmileg legizgalmasabb időszakban voltam kiküldött lektor: végigéltem a falbontás, a határnyitás minden egyes pillanatát, s mindennek közvetett és közvetlen hatását a tanszékre – ez is megér(ne) egy misét…

Gragger Róbert (1887–1926)

A Seminar für Hungarologie metamorfózisa

A tolmács- és fordítóképzés a 80-as, 90-es években igen magas színvonalon állt: a mai berlini tolmácsok, szak- és műfordítók nagy része ebből a műhelyből került ki. Személyes tapasztalataim alapján leszögezhető, hogy a korábbi – Lukátsnál említett – merevségek lassan-lassan lazultak. A felvételi rendszert továbbra is a felsőbb akarat irányította, de a magyar nyelv, s általában a magyarság felé fokozódott az érdeklődés. Mindez a 89-es pán-európai piknik idején érte el tetőpontját. Az egyetemi vezetők nagy része kifejezetten zavarban volt, a napról napra változó helyzetben, a jól bevált utasítások hiányában ide-oda kapkodtak. Sohasem felejtem el az 1989-es tanév szeptemberi ünnepélyes megnyitóját: a Humboldt Egyetem főépületének dísztermében feltűnően sok hely maradt üresen – a „megtévesztett”, Magyarország felelőtlen döntése következtében „Republikflüchtlinggé” vált kollégák hiányát nem lehetett elleplezni.

Az oktatásban mindezen eseményeknek a nyomát sem lehetett tapasztalni – legalábbis eleinte. A diákok kétségbeesett szorgalommal próbáltak lépést tartani a gyakorlati órákkal és a számomra is új elméleti leíró nyelvészeti előadással. Így, a megszépítő messzeségből kérek tőlük elnézést, hogy kísérleti alanyaimmá váltak: rajtuk próbáltam ki, hogy lehet a kizárólag indoeurópai kategóriákkal operáló, formális német nyelvleírási alapokkal rendelkező diákokat rávezetni egy funkcionális, kommunikációközpontú szemléletre – mindezt úgy, hogy az előadások szigorú előadás jellege megmaradjon. A legnehezebben kikerülhető akadályok:

• a diákok nem szoktak hozzá, hogy anyanyelvüket külső perspektívából szemléljék. Ugyanúgy bemagolták a merev, egyértelműnek beállított anyanyelvi rendszer néhány alaptételét, mint ahogyan ezt teszik – vagy inkább egyre kevésbé teszik – a ma középiskolásai a magyar gimnáziumokban.
• Körömszakadtukig ragaszkodtak a formák összevetéséhez. Ehhez hozzásegítette őket a német-magyar terminológia látszólagos egyezése. Soha nem felejtem el egyik diáklányunk heuréka-élményét, amikor végre leesett nála a tantusz: a lokatívusz magyar kifejezésénél nem ragaszkodhat a német elöljáró + datívusz szerkezethez. A közös datívusz terminus vezette félre, s nem értette, miért javítom ki az ő fáradságosan megszerkesztett háznakban*-féle torzszüleményeit. A formára koncentráló, grammatikaközpontú nyelvtanítás egyik buktatója, hogy egy formához csak egy funkciót rendel, s nem veszi figyelembe, hogy a különböző nyelvekben az azonos terminus teljesen más funkcióval is rendelkezhet (Fülei 1975).
• Az igekötő a magyartanítás sarkalatos pontja. Az aspektus grammatikai funkciója már eleve nehezen megugorható akadály a nem szláv nyelvek esetében. Reménykedtem, hogy az NDK orosztanítása biztosabb grammatikai alapokon nyugszik az itthoninál, de csalódnom kellett: legalábbis az én tanítványaim nem próbáltak párhuzamot vonni az orosz befejezett és folyamatos szemlélet, valamint a magyar igekötő funkciója között. Kétségtelen, hogy akkor még nem rajzoltam meg a később jó szolgálatot tevő, számos metamorfózison átment bombabiztos „almás táblázatocskámat” – ennek részletes kifejtését l. a következő bejegyzésemben.
  
  

A grammatikai aspektus viszont csak az egyik nehézség. A mai napig nemegyszer gondot okoznak a rendkívül gyorsan változó igekötő-jelentések. Hosszú hetekkel előbb elkezdtem készülni az igekötős előadásra, lámpalázamat csak az enyhítette, hogy felfedeztem Wofgang Schlachter és Pusztai János el- igekötőről szóló monográfiáját (Schlachter–Pusztai 1983). Hatalmas kő esett le a szívemről: legalább ezt az egyetlen igekötőt sikerül aprólékos pontossággal, biztos talajon állva bemutatnom! Úgyis az volt az érzésem, hogy explicit meghatározásokhoz szokott és ehhez ragaszkodó diákjaim egyszerűen tudatlanságként értékelik az átjárható határokról, perspektívaváltásról és egészbe véve a funkcionalitásról szóló életlen magyarázataimat. Miután túljutottam a meg-en – itt azóta elhunyt kiváló kolléganőm, Haik Wenzel doktori disszertációjára támaszkodtam (Wenzel 1987) – szinte dalolva idéztem a Schlachter–Pusztay-féle monográfia példáit. Könnyed előadásomat egyre határozottabbá váló kacarászás zavarta meg – ami meglehetősen meglepő és szokatlan volt, mivel addigi tapasztalatom szerint egy „DDR-Bürger” nemigen vetemedett ilyesmire, különösen nem egy egyetemi előadás alatt. Elkerülhetetlenné vált, hogy a vidámság okára rákérdezzek: így született a számomra azóta szállóigévé váló válasz: „Igen, ezt a nagymamám használta így Annabergben.” Annabergbe azóta sem jutottam el, de megtanultam: ne higgy olyan forrásnak, amely nem tünteti fel az adott lexikai egység stilisztikai értékét! Az archaikus, a tájnyelvi, de akár a szleng kifejezések különösen napjaink felgyorsult nyelvváltozásánál kellemetlen helyzetbe sodorhatják a nem anyanyelvi beszélőt. (Az annabergi példát különösen sokszor idézem németül tanuló tanítványaimnak, akik megelégszenek a Halász-féle szótár nyújtotta információval.) – A németek magyartanításából leszűrt módszertani és összevető grammatikai tapasztalataimmal a bejegyzéssorozat harmadik részében foglalkozom részletesebben.

A berlini fal leomlása nemcsak a tanulók összetételét, de az órák menetét is pillanatok alatt megváltoztatta. Az egykori Nyugat-Berlinhez tartozó Freie Universität Balkanisztikai Intézetének magyarul tanuló diákjai felkavarták a szoros mederben csordogáló, néha-néha akár színtelennek is nevezhető órákat. Merthogy kérdeztek. Kritizáltak. Közbeszóltak. Olyannyira, hogy pillanatok alatt megfertőzték a korábban tisztelettudóan hallgató, magoló keleti kollégáikat is. Viselkedésük nem korlátozódott a HU falai közé: ELTE-n tanuló német ösztöndíjasok még az utóbbi években is bírálták a szerintük merev, lexikai tudásra összpontosító, kreativitást és önállóságot háttérbe szorító módszereket. Hogy kinek van igaza? Nehéz kívülállónak maradni, hisz pályafutásom leghosszabb időszakát a magyar felsőoktatásban, ezen belül éppen az ELTE-n töltöttem – tehát minden igyekezetem ellenére is elfogult vagyok. Az biztos, hogy a magyar közép- vagy felsőoktatásba tartozó diákok ún. általános műveltsége, tájékozottsága messze meghaladja egy átlag német érettségizettét. Ugyanakkor az is biztos, hogy ez utóbbiak sokkal magabiztosabban nyúlnak akár ismeretlen témához is: minimális tanári útmutatással bátran feldolgozzák az új anyagot, nem igénylik a direkt irányítást. Önállóak, kreatívak, magabiztosak. Persze azt is le kell szögezni: az „átlag német érettségizett” csak a statisztikában létezik. A valóságban nagy különbségek vannak mondjuk egy bajor középiskolából vagy egy berlini Gesamtschuléból érkező diák között. És természetesen a családi háttér sem elhanyagolható: kell-e dolgoznia a diáknak – legtöbbjüknek kell –, vagy megkapja a támogatást otthonról; tud-e élni ezzel a támogatással. Figyelemreméltó viszont, hogy az önfenntartásra kényszerülő, egészen más kulturális hátterű diák is öntudatos, magabiztos, nem érzi magát hátrányos helyzetűnek.

Az egyetemi diákélet némileg visszafogottabb, hidegebb; a hallgatók nehezebben barátkoznak akár egymással, akár a külföldiekkel. Ez alól kivételt jelentenek a kis szakok, élükön a magyarral: tényleges vonzerőt jelent, hogy a tanári szobá(nk)ba bármikor be lehet kopogni, az e-mailekre válasz érkezik.

Sőt, kollégámmal, Görbe Tamással egyetértésben célirányosan bevontuk a tanításba a Magyarországról érkező Erasmus-hallgatókat és gyakornokokat: a tandem-partnerségtől a személyre szabott feladatok gyártásáig minden úton-módon igyekeztünk elősegíteni a magyar szakosok kulturális és nyelvi integrációját. Kicsit groteszk, ámbár szívet melengető jelenetek játszódtak le a hírhedt szóbeli vizsgaprezentációkat megelőzően: magyar anyanyelvű hallgatóink szó szerint az utolsó percig gyakoroltak német társaikkal.

A Magyar Irodalom és Kultúra Tanszék – ma

A Seminar für Hungarologie nevéből a Hungarologie hosszas küzdelem után végre megjelent az intézet nevében, jelenleg is Institut für Slawistik und Hungarologie néven működik. Az oktatás fókuszában az irodalom áll, a magyar műveket nagyrészt fordításban olvassák a hallgatók. A fordítás egyébként is központi helyen van a tanszék életében, kevesen mondhatják el, hogy neves fordító tölti be a nélkülözhetetlen titkárnői szerepet. Csak néhány kiragadott példa: Christina Kunze elismert Márai- és Kosztolányi-fordító, nem beszélve a XX. és XXI. századi lírafordításairól.

Esterházy Péter a berlini hungarológia hallgatóival és oktatóival a tanszéki folyosón 2012-ben

A magyarnyelv-tanulást általában többen kezdik el, viszont közülük csak kevesen jutnak el a BA-diploma megszerzéséig. A kis szakokat fenyegető veszély, a kevés diák miatti megszorítások ellensúlyozására igyekeztünk olyan projekteket indítani, amelyek minél több hallgatót mozgósítanak. És erre a HU sok lehetőséget kínál.

A diákéletet, valamint a kutatást erőteljesen fellendítette a tudományos konferenciák, kötetek megjelenését finanszírozó KOSMOS-, majd a 2014-2018 közötti időszakra elnyert CENTRAL-pályázat Ez utóbbi lehetővé tette, hogy öt közép-európai egyetem: Budapest, Bécs, Prága, Varsó és az egészet életre hívó Berlini Humboldt Egyetem támogatást kapjon közös kutatásra, oktatásra és a diákok közötti együttműködés erősítésére. Büszke vagyok rá, hogy a mi parányi tanszékünk volt az egyetlen, amely az összes lehetséges partnerrel együttműködött.

Ez a projekt tette lehetővé, hogy létrejöjjön a digitálisan elérhető Gragger-Archívum. A lelkes kutató, a hajdani MID-hallgató Brandt Györgyi a CENTRAL büdzséjéből végre megkapta a szükséges anyagi támogatást, és munkájának eredményeképp egyrészt megszületett a berlini tanszék alapítását összefoglaló könyv, s elérhetővé vált a további kutatásokat lehetővé tevő forrásanyag.

A Gragger-hagyaték sorsa meglehetősen izgalmas. Talán már sohasem tudjuk meg, hogy a falbontás előtti időszak karizmatikus tanszékvezetője, a kiváló Kárpáti Pál tudott-e arról, hogy a régi tanszék, az akkor még Clara-Zetkin-Strasse 1. ütött-kopott épületének legtetején meghúzódó Seminar előterében szerényen megbúvó, lezárt szekrény kincseket rejteget. Mindenesetre a 60-as évek vége megfelelő időszaknak, s az akkori lektor, Kornya László megfelelő embernek bizonyult ahhoz, hogy épp az ő nyakába zúduljon az a rendezetlen, poros, elsárgult lapokból álló papírhalmaz, mely a tanszék és az intézet alapításának teljes történetét tartalmazta. A rendezés első lépéseit Ujváry Gábor végezte el. Az általa rendszeresített fehér dobozok még 2006-ban is kényelmes ülőalkalmatosságként szolgáltak a mai szemmel nézve hatalmas tömeget alkotó hallgatók számára (akkori szociolingvisztika óráimon néha még kilencen is részt vettek!). A fehér dobozok Graggerre vonatkozó dokumentumai a helyükre kerültek, viszont van még sok-sok fehér doboz, mely a következő generációk hungarológus kutatóira vár.

A feldolgozandó anyagok mennyisége tekintélyes, sajnálatos módon ez nem mondható el a magyar nyelvet és kultúrát egyetemi szinten űző diákok létszámáról. 2014-ben, a KOSMOS pályázat segítségével rendeztük meg a nyelvtanítás sajátos szegmensét, a kis nyelvek helyzetét középpontba állító kétnapos konferenciát a Collegium Hungaricum tereiben. A cím Hans Fallada regényének parafrázisa: Kleine Sprachen, was nun… (Small languages, what now…). Ugyanez a címe a konferencia előadásait tartalmazó kötetnek is. A meghívott előadók egy része a különböző egyetemek MID-oktatóiból, illetve – és számomra ez biztosította a perspektívát – a magyarországi MID-hallgatók és doktoranduszok közül került ki.

A MID-tanárok és leendő tanítványaik, valamint a különböző közép-európai egyetemek hungarológus hallgatóinak találkozását tette lehetővé a CENTRAL-pályázatra benyújtott sikeres projektünk: Auf den Spuren der ungarischen Kultur in Berlin, Wien, Budapest, Prag und Warschau. A projekt célközönsége a különböző egyetemeken magyar nyelvet és kultúrát tanuló diákok, ill. az ELTE esetében az akkor még önálló szakként működő magyar mint idegen nyelv tanári szak hallgatói voltak. A résztvevők öt alkalommal látogattak el egymáshoz, hogy megismerjék az egyes oktatóhelyek sajátosságait, felfedezzék a közös vonásokat, rácsodálkozzanak a különbségekre. A vezérfonalat maguk a diákok tartották kézben: a magyar emlékek, gyökerek keresése közben maguk is rácsodálkoztak, mennyire azonosak Közép-Európa kulturális gyökerei. Még inkább megerősödött, tudatosult a jövendő hungarológusainak feladata: erre a közösségre szükséges összpontosítani, lényeges területe ez a kultúratudománynak.

A tanszék 100 éves jubileumát ünneplő 2016-os konferencia szintén CENTRAL-támogatással, ugyancsak a berlini magyar intézettel együttműködve jött létre; a CENTRAL-projekt továbbá lehetővé tette nyelvoktató-workshopok megrendezését is (Berliner Fachdidaktikwerkstatt für Lehrende des Ungarischen als Fremdsprache).

A 2018-ban befejeződött CENTRAL után Görbe Tamás kollégám vezetésével újabb kutatói-hallgatói együttműködés indult Functional Translatology in Regional Contexts címmel. Ennek legfontosabb hozadéka a funkcionális szemlélet tudatos adaptálása a fordítás elméletébe és gyakorlatába. Lehetséges, hogy épp ez a projekt valósítja meg az Ungarische Jahrbücher körül összpontosult hajdani berlini műhely céljait?

A berlini magyar tanszék legerősebb oldala a számos kötet, amely a kultúratudomány különböző aspektusaival foglalkozik. Az oktatók, a kisszámú, viszont annál elhivatottabb hallgatók, a vendégelőadók és a tudományos műhelyekben résztvevő szakemberek közreműködésével rendszeresen megjelenteti a Berliner Beiträge zur Hungaologie c. folyóiratát, mely 2010 óta digitálisan is elérhető. Most a 20. számnál tart az 1986-ban az Ungarische Jahrbücher szellemi örököseként megjelenő kultúratudományi folyóirat, mely a jövendő MID-tanárok számára kiapadhatatlan kincsesbánya. Külön megtiszteltetés számomra, hogy a 20. kötetet a kollégáim nyugdíjba vonulásom alkalmából, meglepetésként nekem állították össze.

Felhasznált irodalom:

Brandt Györgyi 2019. A hungarológia intézményrendszerének létrehozása: Gragger Róbert a berlini egyetemen. KRE–L’Harmattan, Budapest.

Fülei-Szántó Endre 1975. A kontrasztív nyelvészet és a nyelvoktatás. Modern Nyelvoktatás. XII.: 1-2. 9-16.

Görbe, Tamás – Hegedűs, Rita (szerk.) 2016. Small Language, what now? The Theory and Practice of Functional Linguistics in Teaching „Minor” Languages. Peter Lang, München.

Görbe, Tamás; Halász, Hajnalka; Hegedűs, Rita; Lőrincz Csongor (szerk.) 2018. Übersetzungsereignisse: Kultur, Wissenschaft, Geschichte. 100 Jahre Hungarologie in Berlin. Praesens, Wien.

Gragger, Robert 1921. Unser Arbeitsplan. Ungarische Jahrbücher I. 1-8. (Magyar nyelven: Gragger Robert: Munkatervünk. Fordította: Hegedűs Rita. In: Nádor Orsolya (szerk.). A hungarológia fogalma. Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 1990. 13-17.

Lukáts János 2019. Szerelmem, Kelet-Berlin. Hungarovox Kiadó, Budapest.

Schlachter, Wolfgang – Pusztay János 1983. Morpho-semantische Untersuchung des ungarischen Verbalpräfixes el-. Auf dem Hintergrund deutscher Entersprechungen; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest.

Wenzel, Haik 1987. Die Funktionen des ungarischen Verbalpräfixes meg-: Eine Untersuchung mit Bezugnahme auf die deutschen Entsprechungen.Berlin, Humboldt-Universität, Sektion Slawistik, Bereich Sprachwissenschaft, Berlin.