TámPONT – A be- igekötő nyomában 1.
Folytatódik TámPONT rovatunk, amelyben olyan, akár kisebb grammatikai jelenségeket mutatunk be, amelyek működése sokszor talán még a tapasztalt tanárok számára sem magától értetődő. A rövid bejegyzésekben nem csak az adott jelenség használatának és formai szabályainak járunk utána, hanem a tanítás szempontjából releváns „miértekre” is keressük a választ. Bízunk benne, a továbbiakban is szívesen olvassák a kollégák ezeket a rövid nyelvészeti indíttatású, de MID-módszertani fókuszú írásokat, amelyek végén feladatötleteket is közlünk az adott jelenség tanításához. Köszönjük dr. Kajdi Alexandrának a rovat vezetését és az alábbi írást is.
Ha A2-es szintű diákokat megkérdezünk a magyar nyelv jellegzetességeiről, akkor bizonyosan megemlítik az igekötős igéket, ám ezeket nem sorolják a legfőbb nehézséget okozó jelenségek közé. Ezen a nyelvi szinten még béke honol: az igekötőket egyelőre érteni vélik (elvégre csak az irányjelölő jelentésűekkel találkoztak), és bár kihívást jelent számukra a névszóraggal való egyeztetés (kimegy a házból), valamint lassan megismerkednek az igekötők elválásával is (először csak tagadáskor, kérdőszavas kérdéskor és a rá kapott válaszokkor), nem érzik magukat fenyegetve az igekötős igék bősége által. Ez az idilli állapot a későbbiekben megszűnik, ennélfogva a C1-es szintű tanulóimnak már teljes őszinteséggel megvallom, hogy három témakör van, amit jó eséllyel életük végéig gyakorolni fognak: a határozott és határozatlan ragozás, a vonzatos igék és az igekötős igék. Utóbbi kettő esetén ugyanis elég egyértelműen összefonódik a nyelvtani forma és a jelentés, azaz nem lehet a korábban tanultakat minden esetben analogikusan alkalmazni (ellentétben például a tárgyrag használatával, amelynek jól körülírható „szabályrendszere” van). 
Kommunikatív nyelvtan?!
Mielőtt továbbmennék, egy kis gondolatkitérő a forma-jelentés kapcsolatáról: vallom, hogy nem létezik (grammatikai) forma jelentés nélkül. A jelentés mint olyan természetesen nem egyezik meg a szótári jelentéssel, hanem annál sokkal tágabb: időben változik, beszédhelyzettől függ, a tapasztalt nyelvi környezetből rajzolódik ki (mint ahogyan az anyanyelv elsajátítása is történik) és néha egészen elvont, absztrakt (pl. az -ul/-ül képzőnél). Követve ezt a logikát az igekötős igék esetén is jelentésről beszélek, amely egyrészt az igekötő, másrészt az alapige, harmadrészt pedig a mondat/megnyilatkozás további részeinek jelentéseiből alakul ki (szakszóval: a kompozitumszerkezet vagy konstrukció jelentéséről van szó). Egy Tolcsvai Nagy Gábortól vett példával szeretném ezt illusztrálni: Bemegy a házba (2013: 271–275). Itt a be- igekötő jelentéshálójából a ’valami belsejébe’ jelentés aktiválódik, a megy folyamatos állapotot jelző ige (vö. angol is going) célt/végpontot kap (ezért fordíthatjuk úgy, hogy goes into the house), míg a ház főnév esetén a körülhatároltság, a nagy méret és az üregesség kerül előtérbe. Ha valaki ezt az eszmefuttatást nyakatekertnek tartja, annak felhívom a figyelmét arra, hogy bár a szabadidejében kevés nyelvhasználó morfondírozik ezeken az elemzéseken, mégis mindannyian érzékeljük ezt a szerkezetet és kiterjesztjük más esetekre is. Mondunk olyat, hogy befut a szobába, míg a befut a fésűbe és a begondol a házba szószerkezetek szokatlannak hathatnak. A be- igekötőt ennek megfelelően (egyébként a szakirodalmi gyakorlattal összhangban) az alapigéikkel együtt, a jelentésükkel összefüggő csoportokban mutatom be, miközben figyelmet szentelek a szerkezet többi tagjának, vagyis a bővítményeknek/vonzatoknak is (akit részletesebben érdekel a be- igekötővel ellátott igék argumentumszerkezetének és az igei jelentésszerkezetek kapcsolata magyar mint idegen nyelv pedagógiai szempontból, annak ajánlom Kruzslicz Tamás tanulmányát).
A kitérő után térjünk vissza a be- igekötős szerkezetek csoportosítására, melynek alapjául Ladányi Mária (2007) és Tóth Katalin (2014) munkái szolgálnak.
1. Térben, befelé irányba történő cselekvés
A be- igekötő eredeti (a bél testrész szóból eredő; Kiss–Pusztai 2005: 171) jelentésében egy tárgy belsejébe, közepébe, egy határon belülre történő mozgást jelöl. Attól függően, hogy történik-e térbeli elmozdulás, illetve, hogy valami maga mozog-e vagy más mozgatja, három alcsoportot lehet megkülönböztetni.
1/a. Egyirányú haladás, fizikai térben való mozgás: Eredetét tekintve ez a be- igekötős szerkezet prototipikus jelentése: valami bemozog valahova. Az alapige tipikusan mozgást kifejező egyszerű ige (pl. befut, beszalad, besétál), bár az utóbbi évtizedekben egyre jobban elterjednek a képzett alakok is. Elsősorban a -zik képző termékeny, mely esetén az alap főnév valamilyen járműnek vagy mozgást segítő eszköznek a neve (autó – beautózik a városba, roller – berollerezik az udvarra). A (kompozitum)szerkezethez szükséges az igekötő és az ige mellett egy cél is, amely a Hova? kérdésre válaszol (pl. a koncertre, a szobába, Katiékhoz, az asztal alá, a bokrok közé, elénk). Amikor a nyelvórán először előkerül a be- igekötő, érdemes a használatát minden esetben a végcéllal együtt gyakoroltatni!
1/b. Egy személy vagy tárgy fizikai térben való mozgatása: Ebben az esetben a cselekvő alany mellett a – nyelvtani értelemben vett – tárgy is megjelenik a mondatban (pl. bevisz egy könyvet a terembe, behívja a diákokat az aulába). Az alapige itt is mozgással-mozgatással kapcsolatos cselekvést jelent. Jó ötlet ezt a témakört B2-es szinten összekötni a műveltetéssel (A hajó beúszik az öbölbe vs. A hajót beúsztatják az öbölbe), az eszköznevekből -l és -z képzővel alkotott igékkel (pl. belapátolja a homokot a zsákba, begereblyézi a leveleket a zsákba), valamint az -ít képzővel, mellyel az passzív-aktív szemléletű igealakok is átismételhetőek (pl. gurul a labda vs. begurítja a labdát a kapuba). A nyelvtanulóknak itt is fontos elmondani, hogy 4 alkotórészből áll ez a szerkezet:
(1) valaki (2) bemozgat (3) valamit (4) valahova.
1/c. Irány-/céljelölés helyváltoztatás nélkül: Az alapigék olyan cselekvések, melyek rendelkeznek irányulással, de nem idéznek elő változást a térbeli környezetükben. Ide tartozik például az emberi érzékszervekkel kapcsolatos kifejezések egy része (pl. benéz vhova, beköszön valahova, bebámul valahova) – ezeket érdemes párhuzamba állítani a bele- igekötős alakokkal, amelyek nagyobb intenzitású befelé irányultságot fejeznek ki (bebámul a szobába vs. belebámul valakinek az arcába; benézek a nappaliba vs. belenézek a táskába; beleszagol, belekóstol vmibe). Az 1/b-vel ellentétben ebben a csoportban az igekötős alakok túlnyomó részben nem tárgyas igék (sőt: bámul vmit vs bebámul vhova – megjegyzés: az Ezt benéztem alak egyfelől már lexikalizálódott, másfelől másik csoportba tartozik!), viszont ugyanúgy szükséges a cél/irány jelölése a Hova? kérdésre adott válasszal.
2. A térbeli teljesség mint cél
A második csoportba tartozó igekötős igék jelentésében megjelenik a teljességre való törekvés, azaz a cselekvés nagy területet vagy felületet érint. Ez (a totális akcióminőség) a korábban, 1/b-nél látott ‘tesz valamit valahova’ esetnél és kiterjesztett változatainál figyelhető meg (‘tesz vmit valamilyenné’ vagy más nézőpontból vizsgálva ‘válik valamilyenné’, illetve az előzőektől eltérő: ‘teljes mértékben’).
2/a. Tesz valamit valahova: Cselekvést jelentő igék igekötős változatai tartoznak ide. Olyanok, melyeket főnévből képeztünk és azt jelentik, hogy az alany a szótövükben megtalálható főnévvel ellát valamit. Egy részük -z vagy -l igeképzőt tartalmaz és a korábbi Hova? kérdésre felelő szóalak (latívuszi határozó) válik tárggyá (pl. pöttyöket rajzol a lapra vs. bepöttyözi a lapot, bútorokat tesz a szobába vs. bebútorozza a szobát, rúzst ken az ajkára vs. berúzsozza az ajkát). Más részüknél pont a Hova? kérdésre adott válaszból alakíthatjuk ki az igekötős igét, miközben az eredeti tárgy érintetlen marad (pl. zsákokba teszi a leveleket vs. bezsákolja a leveleket) – ez a minta csak ‘tárolásra alkalmas, zárt’ jelentésű főnévi tövekkel termékeny (pl. becsomagolja az ajándékot vs. beszalagozza (?) az ajándékot).
2/b. Tesz valamit valamilyenné: Ezeknek a be- igekötővel ellátott igéknek a jelentése az, hogy egy felületet vagy teret valamilyenné tesznek. Esetükben a képzett ige töve nem főnév (ahogyan azt az előző, 2/a csoportnál láttuk), hanem (olykor képzett) melléknév – a melléknévvel megjelölt tulajdonsággal töltünk be egy teret vagy felületet. Ilyenkor az eredetileg Hol? vagy Hova? kérdésre válaszoló helyhatározó válik a mondat tárgyává (pl. sötétet csinál a szobában vs. besötétíti a szobát, finom illatot fúj magára vs. beillatosítja magát). Tanórán érdemes mellékneveket gyűjteni és kipróbálni, hogy közülük melyik alkalmas erre a szerepre!
"Már a kutya is bekockul..."
2/c. Válik valamilyenné: Itt szintén képzett, igekötős igealakokat találunk, amelyek melléknevet tartalmaznak. A melléknév lehet egyszerű (pl. besárgul) vagy gyakran főnévből -s melléknévképzővel létrehozott alak (pl. beporosodik, befelhősödik). Előbbi esetén kiváló szókincsbővítő feladat megnézni, hogy melyik színnévből képezhető ige -odik és melyikből -ul képzővel (pl. bekékül vs. bepirosodik). Utóbbi esetén olyan mellékneveket lehet felsorolni, amelyek képesek belépni vagy betölteni egy teret vagy felületet, azaz főnévi tövük jelentése: több részből álló, többé-kevésbé összefüggő anyag (pl. behavazódik, begöndörödik, bezsírosodik vs. betavasodik (?)). Lényeges felhívni a diákok figyelmét arra, hogy ezek az igék sem tárggyal, sem határozóval nem bővíthetőek!
2/d. A térben/felületen teljes mértékben: A be- igekötő termékeny módon járul mozgásos cselekvést kifejező igékhez, ám itt az 1/a kategóriával ellentétben a hangsúly nem a befele irányultságon van, hanem a teljességen (vagy az arra való törekvésen). Míg az 1/a csoportban a szerkezetnek nélkülözhetetlen eleme volt a latívuszi helyhatározó (pl. bejár a városba), addig itt a tárgy az, ami nem maradhat el (azaz megváltozott az igekötős ige vonzata, vagyis argumentumszerkezete; pl. bejárja a várost). Fontos belátni, hogy itt nem a középiskolában tanult határozói értékű tárgyról van szó (pl. megüli a lovat, féli az Istent), hanem a két szerkezetnek a jelentése eltér egymástól, így a nyelvórán is a jelentésbeli különbségre essen a hangsúly (ugyanakkor haladó szinten izgalmas ezeket összevetni a határozói értékű tárgyakkal).
Akit érdekelnek a be- igekötő további jelentései (elvont térjelentés pl. beímélez; időbeli végpont pl. befejez; a telítettség felé pl. bereggelizik; lexikalizáció; valamint a neologizmusok pl. behisztizik), az figyelje a honlapot vagy kövessen minket a Facebookon, mert hamarosan következik a folytatás!
Addig is közzéteszünk ezúttal is néhány feladatot a bejegyzésben ismertetett első 2 csoporthoz (a feladatok kifejezetten és elsősorban a magasabb célnyelvi tudásszinten álló diákok számára készültek, zárójelben feltüntettük az általunk ajánlott nyelvi szintet).
A témakör tanításához használható feladatok innen letölthetőek.
Felhasznált irodalom:
Kiss Jenő – Pusztai Ferenc szerk. Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 171.
Kruzslicz Tamás 2018. Konstrukciós nyelvtani leírás a be- igekötős igék kapcsán – a magyar mint idegen nyelv nézőpontjából. Magyar Nyelvőr 142: 370–381.
Ladányi Mária 2007. Produktivitás és analógia a szóképzésben. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 201–214 és 258–277.
Tolcsvai Nagy Gábor 2013. Bevezetés a kognitív nyelvészetbe. Osiris Kiadó, Budapest, 271–275.
Tóth Katalin 2014. A be igekötő jelentései Nyitragerencsér nyelvjárásában. Jelentés és nyelvhasználat 1: 87–106.
A felhasznált képek forrása (ahol az nincs külön jelölve):
http://anyanyelvapolo.hu/ne-folyasoljon-be-elvalaszthatatlan-igekotok/ (2020.11.28.)
https://www.origo.hu/techbazis/galeria/20200410-internetes-mem-koronavirus-gyorfi-pal.html (2020.11.28.)
https://slideplayer.hu/slide/13265312/release/release/woothee (2020.11.28.)
