Talán mindenkivel előfordult már – velünk biztosan –, hogy diákjaitól olyan kérdést kapott az órán a magyar nyelv rendszerére vonatkozóan, amelyre hirtelen csak az a válasz jutott eszébe: – Milyen jó kérdés! Aztán persze elindul a „kutatómunka” saját tudásunkban, illetve a szakkönyvekben: hogy is van ez. Ezeknek a kérdéseknek a megoldásához szeretne segítséget nyújtani a PontHU blogjának TámPONT rovata, amelyben rendszeresen mutatunk be olyan, akár kisebb grammatikai jelenségeket, amelyek működése sokszor egyáltalán nem magától értetődő. A rövid bejegyzésekben nem csak az adott jelenség használatának és formai szabályainak járunk utána, hanem a tanítás szempontjából releváns „miértekre” is keressük a választ, hogy ezzel is segítsük a magyar nyelv logikátlanságáról (= megtanulhatatlanságáról) szóló mítoszok eloszlatását. Bízunk benne, szívesen olvassák a kollégák ezeket a rövid nyelvészeti indíttatású, de MID-módszertani fókuszú írásokat, amelyek végén feladatötleteket is közlünk az adott jelenség tanításához. Köszönjük dr. Kajdi Alexandrának, hogy jelentkezett a rovat ötletével, és a továbbiakban is vállalta a rovat vezetését. Az alábbiakban, elsőként az ő írását közöljük.

Míg anyanyelvi beszélőként érezzük, hogy a Peticske, lóka, szemke és harangka alakok szokatlanok, a „Miért azok?” kérdésére jóval nehezebb választ adni. Pedig pont ez az, amire a nyelvórán szüksége van egy diáknak, aki a magyar kicsinyítő képzők közül a  -kA és a -cskA  alakokat  szeretné kreatívan használni (akit érdekelnek a kicsinyítés további esetei, annak Szűcs Tibor és T. Somogyi Magda írásait is ajánlom). Azt könnyebb elmondani, hogy kicsinyített képzős főnévi és melléknévi alakokkal elsősorban a gyereknyelvben (pl. babácska) és a becézésekben (pl. Ágika), másodsorban pedig pl. ironikus formában  (pl. főnököcske) vagy eufemizmusként (pl. öregecske) lehet találkozni. Szerencsére a formák sem okoznak nehézséget a nyelvtanulók számára, mivel a kA képző kétalakú: -ka/-ke, a -cskA pedig a korábban – például a többes számú főneveknél – megismert mintázatot követi: 

• Magánhangzóra végződő szavak esetén (kivéve az -a/-e végűek): pl. autócska, kiflicske
  
  
• -a/-e végű szavak esetén: pl. Almácska, Dömécske
  
  
• Mássalhangzóra végződő mély és vegyes hangrendű szavak esetén: pl. nadrágocska, házacska
  
  
• Mássalhangzóra végződő magas hangrendű szavak esetén:  pl. betegecske, rendőröcske, könyvecske

(Kép forrása: https://makeameme.org/meme/puszika-te 2020. 09. 10.)

Az igazi kihívást a külföldiek számára annak eldöntése jelenti, mikor melyik képzőt érdemes használni. Tippként érdemes elmondani a diákoknak, hogy a -cskA képző használatát kevesebb „szabály” befolyásolja, azaz több esélyük van, ha ezzel a toldalékkal próbálkoznak. Részletesebben kifejtve: történeti okok miatt a magánhangzóra végződő szavak többnyire -cskA toldalékot kapnak (kivéve az -i becenévképzős főneveket pl. hajócska, de: Dórika). A mássalhangzóra végződőek esetén nem beszélhetünk korlátozó hangtani jelenségről. Ha egy szó valószínűleg nincsen benne a hagyományos szótárakban, mert például idegen szó, rövidítés vagy mozaikszó, akkor jellemzően ezt a képzőt illesztjük hozzá (pl. celebecske, LIDL-öcske, HÉV-ecske). Egy fontos dolgot kell fejben tartaniuk a nyelvtanulóknak: amennyiben a toldalékolni kívánt szónak több tőváltozata is van (vagyis a szótő megváltozik pl. többes számnál), akkor a -cskA képzőt a megváltozott tőhöz szokás illeszteni! Ez olyannyira így van, hogy léteznek a beszélt nyelvben olyan szavak, amelyek mind a -cskA, mind a -kA kicsinyítő képzőt megkaphatják, ám ekkor a rájuk vonatkozó kapcsolódási szabály eltér: gödörke vs. gödröcske, egérke vs. egerecske, asztalka vs. asztalocska, eperke vs. eprecske, madárka vs. madaracska.

A -kA képző használatára több megkötés is vonatkozik. Az első, hogy nem kapcsolódhat egy szótagú szavakhoz. Ennek nyelvtörténeti okai vannak: régen ez még megengedett volt, így keletkezett például a szálka, tálka, zárka szavunk, de ezeken ma már nem érezzük a képző kicsinyítői jelentéstartalmát (más szóval: lexikalizálódtak). Sok esetben meg egyenest kétséges is, hogy eredetileg kicsinyítő jelentésről volt-e szó pl. a béka, lepke szavunknál (ahol elképzelhető lenne, de nem az). További megkötés, hogy ez a képző csak ritkán kapcsolódhat zárhangra végződő, több szótagú szavakhoz. Pontosabban: a t, p, b végűekkel elvileg lehetséges (pl. lapátka, kalapka, verébke), a k és g hangokkal kérdésesebb az előfordulása (pl. kupakka?, csomagka?). És természetesen nem kapcsolódhat a és e végű szavakhoz, hiszen ezeknél a szavaknál kicsinyítéskor a tő automatikusan megváltozik (pl. almá-, tevé-) és az előző bekezdés végén láthattuk, hogy a -kA képző sohasem illeszkedik tőváltozathoz.

Ha a fenti tendenciákat játékos gyakorlatokban prezentáljuk a diákoknak, akkor a szakirodalom mellett még egy dologra támaszkodhatunk: a diákok korábbi nyelvi élményire. Ugyanis ez a téma középfok előtt nemigen szokott előkerülni, így addigra már bizonyosan találkoztak több olyan kicsinyítő képzős alakkal is (elsősorban a beceneveknél), amelynek a mintájára analogikusan további szavakat képesek alkotni. Érdemes csoportmunkában közösen ötletelni is, és a diákok kreativitására építve létrehozni új alakokat. Egy valamit szükséges csak az ötletbörze végén tisztázni: amennyiben a kicsinyítő képzős szóalak már rögzült a magyar nyelv szókincsében, akkor a másikat már nem vagy csak ritkán használjuk (pl. kerekecske vs. kerékke?, bújócska vs. bújóka?, lányka vs. lányocska?).

Anyácska utca Budapesten a 15. kerületben (Forrás: GoogleMaps 2020. 09. 10.)

A témakör tanításához használható feladatötletek innen letölthetőek. 

Felhasznált irodalom:

Ladányi Mária 2007. Produktivitás és analógia a szóképzésben. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007. 153–165.