A Pont HU szervezésében 2018. december 6-án vehettek részt az érdeklődők a 2018/19-es őszi félév utolsó tanári fórumán. A félév során nyelvtan és módszertan kapcsolódási pontjait jártuk körbe az ELTE-n. Az est házigazdája ezúttal dr. Imrényi András, az ELTE BTK Mai Magyar Tanszékének tudományos munkatársa volt, a téma pedig a magyar mondat szórendjének kérdései.

Az előadót személyes tapasztalatai indították el a szórend tanulmányozásának irányába. Magyar-angol szakos egyetemi hallgatóként párhuzamosan („sztereóban”) ismerte meg a hagyományos leíró nyelvészet mondatelemzési módszereit (a magyar szakon) és a generatív nyelvészeti megközelítést (az angol nyelvészeti órákon). Előbbi leírási mód intuitívnak (és a közoktatásból ismerősnek) tűnt számára, de mégsem találta mindig kielégítőnek, hiszen például a szórendről önmagában nem nyújt információkat a mondatok elemzésének ez a módja. A generatív megközelítés ezzel szemben komplex, de – előadónk megfogalmazása szerint – mégsem volt számára természetes, hiányzott belőle az intuíció. E tapasztalatok késztették arra, hogy kutatásaiban kísérletet tegyen egy komplex (a szórendet is kezelő), de az elemzés minden lépésében intuitív és természetes leírás megteremtésére. A megoldás kulcsát a kognitív-funkcionális nyelvészeti megközelítésben találta meg. E megközelítés előnye  – mint az előadó kiemelte –, hogy érvényesíti a kognitív nyelvészet gyakorlatias szempontjait; intuitív fogalmai, kategóriái a magyar mint idegen nyelv tanításában is jól hasznosíthatónak tűntek. Imrényi András sokéves kutatásainak összefoglalása a 2017-ben az Osiris Kiadónál megjelent Nyelvtan Mondattan fejezete, amelyet az előadó Kugler Nórával közösen jegyez.

A semleges pozitív kijelentő mondat (SPKM)

A fórumon bemutatott elmélet kiindulópontja, hogy létezik egy központi mondattípus, amely minden szempontból az alapbeállítást képviseli a nyelvben. A mondatok ehhez a központi mondattípushoz képest jellemezhetők, elemezhetők mind formai mind funkcionális szempontból. Ennek a mondattípusnak a „megkereséséhez” az előadó a résztvevőkkel közösen gondolkodva, példák alapján állította szembe egymással a mondatokat három dimenzió mentén:

A, kijelentő mondat >> nem kijelentő mondat (János elutazik?, Utazz el!, Bárcsak János elutazna!)

B, pozitív mondat >> negatív mondat (János nem utazik el.)

C, semleges mondat (János elutazik.) >> nem-semleges mondat (János utazik el.)

A résztvevők nyelvérzéke megerősítette az ismertetett elmélet kiindulópontját, amely szerint az alapbeállítást a semleges, pozitív, kijelentő mondat (SPKM) képviseli (például: János elutazik.). Ebből következően azt is megállapítottuk, hogy ennek az alapmondatként kezelhető mondattípusnak kell a tanítás sorrendjében is legelöl állnia. Az SPKM elsődlegessége mellett nemcsak az anyanyelvi beszélők intuíciója („zsigeri érzése”) szól, hanem az is, hogy formailag ez a leggyakoribb mondattípus a nyelvben. Az előadó a kognitív nyelvészet nézőpontjából ezt még azzal egészítette ki, hogy az SPKM megértése csak minimális aktivitást vár el a hallgatótól.

Előadónk összevetette a központi mondattípus meglétét feltételező megközelítést a hagyományos nyelvtan leírási módjával is, amely a mondattípusokat öt kategóriába sorolja. Ebben a felfogásban a kijelentő mondat csak egy a többi, egyenrangú típus közül, tehát a hagyományos nyelvtani leírás nem tudja figyelembe venni ennek a mondattípusnak a fent bemutatott elsőségét. Ilyen módon egymáshoz viszonyítani sem tudja az egyes mondattípusokat, hiszen az Imrényi András által bemutatott rendszerben az SPKM mondatból kiindulva kerül feldolgozásra, illetve leírásra a többi mondattípus, egy, közös rendszerbe áll össze a mondattípusok bemutatása.

Az SPKM és a többi mondattípus közötti jelentés- és funkcióbeli különbségek formai eltéréseket is mutatnak. Mindezek vezetnek a mondattípusok eltérő szórendi jellegzetességeihez. Míg a semleges, pozitív, kijelentő mondat egyenes szórenddel jár, addig a többi mondattípus esetében gyakran fordított szórenddel találkozunk. Az elmélet ezt azzal magyarázza, hogy a fordított szórend a semleges, pozitív, kijelentő mondattól való eltérést jelöli. A különbség érzékeltetésére, gyakorlására jó módszert jelenthetnek az előadó által bemutatott mondatpárok, amelyekben a tanulóknak kell megadni a mondattípusok jellemző szórendjét:

János elutazott Párizsba.

Mikor ______________ Párizsba?

A főszerkesztő a botrány miatt lemondott.

Főszerkesztő úr, azonnal ______________!

Tanárként is fontos észben tartani, hogy ez a szórendi inverzió nemcsak az igekötős igéket érinti, hanem az „igemódosítókat”, idiómákat stb. is:

Az erdő tele van dinoszauruszokkal.

Mióta ____________ az erdő dinoszauruszokkal?

János feleségül vette Marit.

Sokáig gondolkodott, kit válasszon, de végül Marit ______________.

A magmondat fogalma

Miután megismerkedtünk a semleges, pozitív, kijelentő mondat fogalmával, az előadó még egy további, új fogalmat ismertetett meg a résztvevőkkel, a magmondatét. Ahogyan fogalmazott „egy mondatról a héjat lehántva is mondat marad a mondat”, azaz egy forma és jelentés szempontjából komplexebb (kidolgozottabb) mondat redukálásával, egyszerűsítésével eljuthatunk egy olyan kevésbé kifejtett és pontos sematikus mondathoz, amely teljes értékű mondat tud lenni bizonyos kontextusban. Például:

1. János tegnap elutazott Párizsba.
2. János elutazott Párizsba.
3. János elutazott.
4. Elutazott.

A magmondat speciális típusa a protoállítás, vagyis a pozitív, kijelentő magmondat. A protoállítások jellemzője, hogy jelölnek, ábrázolnak egy folyamatot, és e folyamat megtörténtét, (időbeli) létezését állítják (szemben például egy felszólító mondat magmondatával, amely nem tartalmaz ilyen állítást). Protoállítások például a következő kifejezések: elutazhat, megszökött, szóvá tette, komolyan veszi. A több szóból álló magmondatok gyakorlásához jó ötlet az előadó által javasolt gyakorlat, amelyben különböző kifejezéseket kell csoportosítani aszerint, mely igékkel alkothatnak magmondatot. A feladat játékosan is megoldható úgy, hogy a tanulók versenyeznek egymással, ki tud több magmondatot gyűjteni. Amelyik példát többen is írták, azt ki kell húzni. Az győz, akinek a legtöbb példája marad.

Viszonyok a magmondathoz

Az előadó meglátása szerint a magyar szórend leírásának egyik kulcsa azokban a műveletekben rejlik, amelyek a magmondat és a mondat egyéb része közötti viszonyokat alakítják. A műhelyen három ilyen művelettel ismerkedtünk meg: a kidolgozással, a kiterjesztéssel, és a felülírással.

A Langacker-féle kognitív nyelvtanból származó kidolgozás műveletének lényege, hogy a mondatban szereplő bővítmények kidolgozzák, részletesebben kifejtik a magmondat által jelölt folyamathoz tartozó elemeket (szereplőket, hely- és időviszonyokat stb.), amelyekre a magmondat legfeljebb csak sematikusan utal. Például a János tegnap elutazott Párizsba. mondat esetében a bővítmények (János; tegnap; Párizsba) részletesebben kidolgozzák azokat a jelentéseket, amelyeket a magmondat (elutazott) csak nagyon sematikusan tartalmaz. (Tudjuk, hogy az elutazás eseményéhez szükségszerűen tartozik egy személy, aki utazik, egy úti cél és egy időpont, de hogy ezek pontosan mik, azt a bővítmények fogalmazzák meg pontosabban.)

Az előadó a bővítmények és a szórend kapcsolatát illetően is megfogalmazott néhány irányelvet, általános tendenciát, amelyet érdemes lehet a nyelvtanulókkal is megosztanunk. A mondat elejének funkciója a kontextus felépítése. Míg más megközelítések szerint a magyar mondatok jellegzetesen topikra és kommentre (vagy topikra és predikátumra) tagolódnak, az előadó szerint a topik csak az egyik típusa azoknak a kifejezéseknek, amelyek  a kontextus felépítéséhez (és ezáltal az üzenet gyorsabb, illetve pontosabb megértéséhez) járulnak hozzá. Ilyen, kontextualizáló funkciója lehet többek között az információ valószínűségét (pl. talán), forrását (pl. a hírek szerint), a beszélő attitűdjét (pl. szerencsére) stb. kifejező elemeknek, továbbá mondat elején, a főhangsúlyos kifejezést megelőzően az idő- és helyhatározóknak is. Erre a jelenségre transzparens választ ad a kognitív nyelvészeti megközelítés: mivel a kommunikációban a megnyilatkozások alapbeállítás szerint az „itt és most”-ra vonatkoznak, az ettől való eltérést érdemes minél előbb jelölni. A beszélő ezzel segíti elő, hogy a hallgató az üzenetet könnyebben és a beszélő szándékának megfelelő módon tudja értelmezni.

A tanításban a kidolgozás műveletét is gyakorolhatjuk játékosan. Ha például megadunk egy eseménytípust (pl. MEGSZÖKÉS) és ebből próbálunk minél kidolgozottabb állítást létrehozni minél több bővítmény hozzáadásával (ki?, mikor?, honnan? stb.).

A kiterjesztés műveletével magyarázható azoknak a mondatoknak a szórendje, amelyekben az ige előtti pozíció főhangsúlyt kap, de nincs szórendi inverzió a mondatban. A jelenségre már Kicska Emil nyelvész felfigyelt a XIX. század végén, aki „összefoglaló kifejezéseknek” nevezte az ilyen kifejezéseket (Imrényi András inkább a hozzáfoglalás terminust javasolta). A kiterjesztés műveletében részt vevő hozzáfoglaló kifejezések funkciója a protoállítás érvényességének kiterjesztése. Az azonnal kifejezés például arra utal, hogy az adott esemény az előzetes elváráshoz képest korábban zajlott le (A rendőrök azonnal elfogták a szökevényt.), a borzasztóan pedig arra, hogy az esemény valamiféle normához képest magasabb szinten zajlott le (Borzasztóan elkésett.). A kiterjesztés műveletében vesz részt az is szó is, és tipikusan kiterjesztő funkciót töltenek be a minden- előtagú névmások.

A kiterjesztés és a hozzá kapcsolódó hangsúlybeli és szórendi tudnivalók gyakorlására egy nagyon ötletes feladatot osztott meg a résztvevőkkel az előadó. A tanulóknak (igaz vagy akár hamis) dicsekvő állításokat kell írniuk magukról, amelyekre a partnernek rá kell licitálnia. Például:

A: Én tudok angolul, németül és franciául. B: Az semmi, én japánul is tudok.

A: Én hetente háromszor lenyomok 40 fekvőtámaszt. B: Az semmi, én annyit mindennap lenyomok.

Az előadó által bemutatott utolsó művelet a felülírás művelete volt. Ez figyelhető meg például a János ALIG késett el. mondatban. Ebben az esetben, bár a nyelvi anyag szempontjából megvan a protoállítás (igekötő + kijelentő módú ige), a protoállítás mint funkció mégsem valósul meg, mert az ige előtti elemek felülírják azt. A felülírás művelete megy végbe a tagadás esetében is, amikor az előadó érzékletes megfogalmazása szerint „párbaj zajlik a NEM és a protoállítás alapbeállítás szerinti funkciója között”. A párbajban a NEM győzedelmeskedik, ez határozza meg tehát a mondat típusát. További felülíró kifejezések egyebek mellett a ritkán, a kevesen, az alig, vagy a nehezen. Rendkívül érdekes megfigyelni, hogy ezek gyakran párba állíthatók olyan szinonim kifejezésekkel, amelyek nem váltanak ki fordított szórendet: néha vs. ritkán, néhányan vs. kevesen, kissé vs. alig, nagy nehezen vs. nehezen, majdnem mindenki vs. nem mindenki. A különbség tudatosításának jó eszköze lehet az előadó által javasolt internetes keresés, a szinonim kifejezésekhez kapcsolódó szórendi mintázatok élőnyelvi anyagon való megfigyelése.

Az előadás végén az érdeklődők feltehették kérdéseiket a témával kapcsolatban, amelyek egy része elméleti jellegű volt, más része pedig a magyar mint idegen nyelvi órán való használhatóságra vonatkozott. A résztvevők egy új megközelítés irányelveivel ismerkedhettek meg, és a közös beszélgetés végén az elmélet tanítási gyakorlatba való átültetéséhez kapcsolódó jó ötletekkel is távozhattak az érdekes és innovatív alkalomról. Bízunk benne, hogy az elhangzott irányelvek eredményesen és hatékonyan tudnak megjelenni órai feladatokban, gyakorlatokban, óratervekben, és esetleg akár az ismertetett elméleti keretre épülő tanulói nyelvtanokban, tananyagokban is.