Nyolcadik alkalommal került sor 2018. november 8-án a Pont HU MID tanári fórumára az ELTE-n, amelynek keretében második alkalommal foglalkoztunk nyelvtan és módszertan kapcsolódási pontjaival. Az est házigazdája ezúttal dr. Wéber Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának oktatója, az ECL Nyelvvizsgaközpont tesztfejlesztője volt, a témát pedig a tárgyas szerkezetek és az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb jelenségek adták.

Mint az előadó is hangsúlyozta, a tárgy és a tárgyas szerkezetek tanítása során az első és legfontosabb lépés a tárgy fogalmának megértése és elsajátítása. Ebben célszerű szerepet adni a kontrasztív szemléletnek is, hiszen bár minden nyelv kifejezi valamilyen módon a tárgyat, ez jelentősen eltérő módokon történik. Általában véve érdemes észben tartanunk a tanítás során, hogy „a nyelvek másképp tárgyasak”, azaz nem vehetjük adottnak, hogy a nyelvtanuló anyanyelvében ugyanolyan a tárgy működése, mint a magyar nyelvben. A különböző nyelvek ugyanazt az eseményt, jelenetet más-más módokon jeleníthetik meg, és a különböző konstruálási lehetőségek közül egyik vagy másik válhat begyakorlottabbá, konvencionálisabbá egy-egy nyelvben, azaz a különböző nyelvekben eltérő lehet, hogy egy adott szituációt inkább tárgyasan vagy inkább tárgyatlanul fejeznek ki a beszélők.

A fentiek miatt alapvető a szótárak és a helyes szótárhasználat szerepe, bár sajnos elmondható, hogy csak kevés szótár ad megfelelő információt az igék tranzitivitásáról, vonzatairól. Emiatt pedig még nagyobb feladat és felelősség hárul a tanárokra abban, hogy az új szavak megtanításakor ezeket a tudnivalókat mindig közöljék a tanulókkal (ennek fontosságát októberi összejövetelünkön dr. Szili Katalin is hangsúlyozta).

Az est házigazdája már az előadás kezdeti részében a résztvevőknek szegezte a zavarba ejtő kérdést: tulajdonképpen mikor is beszélhetünk tárgyas szerkezetről? Mennyire van jelen például a tárgy egy tárgyesetben álló szót nem tartalmazó, határozott (az előadó terminológiája szerint „B”) ragozású igét tartalmazó mondatban (például: Tanulom.)? És ha az igealak határozatlan ragozású és nincs explicit tárgy, ám az ige tranzitív (például: Kérsz?)? Az előadó válasza szerint egy szerkezet tárgyassága különböző forrásokból (tárgyrag, kontextus, az ige jelentésszerkezete) ered, így ezek függvényében az egyes szerkezetek különböző mértékben „sugározzák magukból a tárgyasságot.” A gondolat, amely szerint a fenti tényezők egymással szoros összefüggésben alakítják a tárgyas szerkezetek használatát, végig hangsúlyosan jelen volt a fórum során. E kapcsolatok vizsgálata és taníthatóságuk elemzése adta a közös gondolkodás vezérfonalát.

A tárgy tanításakor talán a morfológiai kérdések okozzák a legkevesebb gondot: szakmódszertani szempontból is jól leírt témáról van szó (Wéber Kata például több alkalommal hivatkozott Szili Katalin Vezérkönyv című alapművére). Sokkal több problémát vet fel a kétfajta igeragozás, amely a magyarul tanulók többségétől teljesen újfajta gondolkodásmódot követel. Bár hagyományosan a tárgy határozottsága és az ige közötti egyeztetési kérdésnek tekintjük, és így is tanítjuk ezt a nyelvtani témát (az esetek jelentős részében valóban erről van szó), a jelenség mélyén felsejlik a beszélői szándék meghatározó szerepe, azaz, hogy a beszélő hogyan konceptualizálja az adott jelenetet. Másképp fogalmazva a határozott személyragok használatát nem minden esetben a határozott tárgy váltja ki (mint ahogyan a formális nyelvleírás magyarázza), hanem maga a beszélő, mégpedig azzal a céllal, hogy a hallgató figyelmét egy kontextusból (mindkét résztvevő számára) kikövetkeztethető tárgyra irányítsa (például: Látod?). A beszélői konceptualizáció pedig már jóval kevésbé írható le fekete-fehér szabályokkal, mint az egyeztetés formális elvei. Az előadó érvelésével rendkívül izgalmasan mutatott rá, hogy a tárgy sokkal kevésbé egyértelmű kategória, mint azt általában gondoljuk, és mindez felveti a tanítás módjának felülvizsgálatát is.

Meglepő (és nem tükrözi a beszélt nyelvet), hogy a magyar mint idegen nyelvi tananyagokban milyen ritkán jelennek meg explicit tárgy nélküli tárgyas mondatok, noha akár már a tárgyrag vagy a határozott ragozás bevezetése előtt is indokolható lenne ez (vö. például az ebédnél elhangzó Kérsz? ill. Kéred?). Magasabb (B2–C1) szinten fontos lenne annak (hangsúlyosabb) beemelése a tananyagba, hogy tulajdonképpen minden magyar ige tárgyassá tehető (vö. kisírja a szemét, ugatja a holdat, leüli a büntetést stb.), amit az anyanyelvi beszélők messzemenőkig és magától értetődő módon ki is használnak a kommunikáció során. Az előadó metaforája szerint a magyar ige hasában, akár egy magzat, mindig ott van a tárgy, és a fent említett eszközök révén többé vagy kevésbé „fejlődik ki”, válik láthatóvá ez a magzat egy-egy konkrét megnyilatkozásban. A fenti kérdések kapcsán fogalmazódott meg az a rendkívül fontos gondolat, hogy tanításmódszertani és tananyagfejlesztési szempontból nagy szükség lenne az egyes nyelvtani problémák, jelenségek KER-szerinti beszintezésére.

Az est házigazdája pedagógiai eszköztárába is betekintést engedett a résztvevők számára. Alapelve szerint a nyelvtanulás során „nem a nyelvről tanulunk, hanem a nyelvet tanuljuk”. Ennek jegyében kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a nyelvtanulók beszéltetésére, az ismételtetésre, sőt a memoriterre. Ez utóbbi módszerrel – számos más előnye mellett – egy olyan célnyelvi korpusz hozható létre a nyelvtanuló elméjében, amelyből a kommunikáció során „előre gyártott egységként” tud előhívni egy-egy, aktuális kommunikációs céljainak megfelelő megnyilatkozást. Előadónk kiemelte a tanterem megfelelő elrendezésének fontosságát is: a körbe rendezett asztalok segítenek a közös kommunikációs tér (a kognitív nyelvészet terminológiája szerint: közös figyelmi jelenet) létrehozásában, amely minden kommunikáció alapvető feltétele és velejárója. Wéber Kata másik kedvelt módszere a „körben mondatás”, amikor a tanulók úgy hoznak létre és bővítenek közösen egy szöveget, hogy minden korábbi megszólaló megnyilatkozását elismétlik, majd hozzáteszik a saját részüket (például: Elmegyek a piacra, és veszek egy ollót. -> Elmegyek a piacra, veszek egy ollót és egy görögdinnyét. stb.). E módszer nemcsak több készséget és a memóriát fejleszti egyszerre, hanem abból a szempontból is előnyös, hogy segítségével a nyelvtanuló nagyobb egységeket (szólakokat, tagmondatokat) sajátít el. Az előadó a résztvevők figyelmébe ajánlotta azt a Fülei-Szántó Endrétől származó módszert is, amely szerint a tárgy előfordulásakor a tanár mindig tapsol egyet, ezáltal feltűnőbbé téve és tudatosítva a magyar nyelvben a kis hangzósságú t hanggal jelölt tárgyat. (A módszer variációjaként Wéber Kata csak a határozott ragozás használatára irányítja ily módon a tanulók figyelmét óráin.)

A fórum utolsó részében előadónk konkrét tanácsokat, elveket is megfogalmazott a tárggyal kapcsolatos jelenségek tanításához, a tanítás sorrendjéhez. Ezeket lehetetlen részletesen ismertetni egy blogbejegyzéseben, de mindenképpen megfontolandó alapelv, hogy az egyes konstrukciókat mindig konkrét (beszélői-hallgatói) szituációban, saját prototipikus funkciójukban és formájukban kell tanítani. Fontos lenne továbbá a beszélt nyelvben különösen gyakori „inkorporációt” (azaz az alanynak és/vagy a tárgynak pusztán személyraggal való jelölését) hangsúlyosabban beépíteni a tananyagokba. Általánosan elmondható, hogy a névmási tárgyakat (kivéve a gyakori kérdő névmásokat: kit?, mit?) célszerű utolsóként bevezetni a tárgy különböző típusai közül. Külön figyelmet érdemel a tárgyesetű személyes névmásokat tartalmazó szerkezetek rendszere (beleértve a -lak/-lek ragos alakokat), amely valóban önálló funkcionális rendszert alkot, és ezt a tanításban is minél inkább figyelembe kell venni. Mindazonáltal a tananyagok ezirányú újragondolásához nagy szükség lenne megfelelő kutatási eredményekre, amelyek sajnos még mindig csak kis számban állnak rendelkezésre.

Mindent egybevetve rendkívül izgalmas élményben volt részük a november 8-i tanári fórum résztvevőinek. Wéber Kata kiterjedt elméleti és empirikus kutatásokra támaszkodva, de végig élvezetes és közérthető módon fejtette ki gondolatait. Alapvető kérdéseket feszegető problémafelvetései, régi tanári beidegződéseinket megkérdőjelező meglátásai arra ösztönözhetnek, hogy lépjünk ki a megszokott tanári magyarázataink nyújtotta komfortzónánkból, és néha kérdezzünk rá az adottnak vett dolgokra is. Ezt az élményt és a rendkívül inspiráló estét ezúton is még egyszer köszönjük az előadónak!

Tanári fórumunk következő összejövetelét december 6-án rendezzük meg. Akkor dr. Imrényi András (ELTE BTK) vezetésével a magyar szórend tanításával kapcsolatos kérdéseket gondoljuk majd újra.