Színház az egész... magyaróra! (2. rész)
Kovács Renáta, az Oszaka Egyetem lektora írásának első részében bemutatta a novelladramatizáló óra hátterét és a feldolgozásra kerülő novella kiválasztásának folyamatát. A poszt folytatásából kiderül, hogyan lesz a novellából színdarab, és hogyan készülnek fel a diákok a darab előadására.
3. A szövegrészletek átírása dialógussá
A sikeres dramatizáció alapja, hogy a diákok megértsék, a részletet úgy kell átírni, hogy a dialógusok teljes mértékben visszaadják a prózai szöveg tartalmát. A fontos instrukciók közé tartozik, hogy a diákok a párbeszédek átírásakor a szövegrészlet kifejezéseire támaszkodjanak. Ennek célja egyrészt, hogy szövegkörnyezetben gyakorolják az adott kifejezéseket, másrészt a diákok dolgát is megkönnyíti, ha nem kell új szavakat keresgélniük. Az irodalmi szöveg így válik egyszerre eszközzé és szókincsforrássá. Célszerű megadni a szabadságot új szereplők vagy történetbeli fordulatok bevezetésére is, de személyes tapasztalatom szerint a diákok általában már annak örülnek, ha megbirkóznak a párbeszédesítéssel.
4. A dialógusok tökéletesítése
A kész dialógusokat a diákok elküldik a tanárnak, aki a következő órára azokat kijavítva, kommentálva viszi. A tanár elsődleges feladata a hibákra való rámutatáson kívül az, hogy segítsen, hogyan tehetők magyarossá, élővé a dialógusok. Ez a munka megint csak új tapasztalatokkal szolgál a diákok számára. Az egyik átdolgozandó novellában például egy család beszélget. A diákok ekkorra már természetesen tisztában voltak a családdal kapcsolatos szókinccsel, a novella dramatizálása során viszont azt is megtanulták, hogyan szólítják meg egymást a családtagok magyarul. Ez az új információ hozzájárult, hogy a diákok a magyar kultúra egy új szegmensét tudják értelmezni.
A dramatizálásnak ezen a pontján kapcsolódó feladat lehet a megírt, kommentált dialógusok előadása az órán szerepjáték formájában. Ez alapján a diákok is eldönthetik, mely párbeszédek sikerültek jobban és miért. Az ebből levont tanulságokat mindenki fel tudja használni a következő dialógus megírásánál.
5. Amikor úgy tűnik, hogy majdnem kész van a színdarab...
Az összes dialógus átírásával még korántsem fejeződött be a munka. Az utolsó két óra feladata, hogy a diákok elkészítsék a szereplők listáját, mindegyikről írjanak egy kis jellemzést, és a szöveget kiegészítsék az instrukciókkal. Ez utóbbira a diákokban maguktól is kialakul az igény, mert ha már írtak valamit, akkor azt is szeretnék, ha magában az előadásban is megjelennének a saját ötleteik.
Ezek után lehet kiadni a szöveget a második évfolyam számára olvasgatásra, hogy a következő félév elején neki lehessen állni a szöveg feldolgozásának és színpadra állításának... Ekkor a diákok már biztosan látják, hogy a színdarab, amelyet ők írtak, előadásra kerül a színházi fesztiválon, és ez meglehetősen motiválóan hat rájuk.
6. És amivel még motiválni lehet...
Ha kortárs szerző szövegét választjuk ki dramatizálás céljából, jó alkalom a diákok motiválására a szerző megkeresése. Nekem személyesen nagyon pozitív tapasztalataim voltak Grecsó Krisztiánnal (Az anyám első süteménye c. tárcanovelláját írták át színdarabbá a diákok), aki még videóüzenetet is küldött a csoportnak, hogy megköszönje, foglalkoznak a szövegével. A videó kapcsán az órára bevittem Grecsó Krisztián és jómagam levélváltását is, amelyből a diákok megtanulhatták a levelezés hivatalos formáit, de azt is, hogyan lehet akár könnyen átváltani magázásból tegezésre magyar nyelven.
Grecsó Krisztián annyira lelkes volt a darabbal kapcsolatban, hogy később a saját Facebook-oldalán is megosztotta a színházi fesztivál plakátját és néhány fotót.
7. Közbelép a második évfolyam
A második évfolyam tehát a nyári szüneti olvasgatás után a tanév második félévére a szövegből teljesen felkészülve érkezik... Ennek örömére a magyarórák a színházi fesztiválig a színdarab jegyében zajlanak. Első lépésként a diákok korábbi diákszínházi előadások felvételeit kritikus szemmel megnézve egy listát állítanak össze arról, mire kell figyelni a színpadra állításkor. Ezt követi a színdarab értelmezése és a próbák megkezdése. Ennek során a színház és a személyleírás szókincse koncentráltan jön elő, illetve maga a színdarab is ad témát a beszélgetésre. Tóth Krisztina Pogi néni című novellája például jó alkalmat adott rá, hogy a diákok elbeszélgessenek, milyen „ciki” (igen, ezt a szót használtuk) élethelyzetekben voltak már, miért volt az ciki számukra, és hogyan vágták ki magukat. A színdarab színpadra állítása órai kereteken kívül zajlik, de mivel főleg a kezdeti időszakban a tanár is jelen van, a diákok közötti interakció magyarul kell, hogy történjen, ami elősegíti a spontán nyelvhasználatot. Maga a szöveg többszöri átnézése, ismétlése pedig hozzájárul, hogy ne csak a színészek szókincse gyarapodjon, hanem mindenkié, aki csak részt vesz a projektben, tehát a díszlettervezőtől kezdve a világításért felelős diákig.
A színdarab előadása után a projektet egy elemzés zárja: ki mit gondol, mi volt jó a darabban, és mit lehetett volna jobban csinálni, illetve, hogy mit tanácsolnak a következő év színházfesztiválozóinak (akik ebben a pillanatban még elsőévesek). Ezen üzenetek és jótanácsok adott időpontban természetesen eljutnak a címzettekhez.
Összefoglalásul
A diákok visszajelzései mind a dramatizálással, mind pedig a konkrét előadással kapcsolatban általában véve pozitívak. Azt pedig talán észre sem veszik, hogy a színdarabírás és a színjátszás után mennyire spontánul használják a folyamat során tanult kifejezéseket.
A színházi projekt természetesen tovább bővíthető más ötletekkel, meg lehet világítani adott szöveg társadalmi hátterét; más tanárok fontosnak tarthatják a szerző mélyebb bemutatását. Amit viszont mindenképpen szem előtt kell tartani, az az, hogy ebben a tanítási formában az irodalom nem célja, hanem „csak” eszköze a nyelvtanulásnak.
Zárásul néhány tanulói visszajelzés, amely arra is rávilágít, hogy nem csak nyelvi hozadékai vannak a színházas szemináriumnak:
„A novelláról az eszembe jutott, hogy idén júniusban egy konferencián voltam, és dolgoztam. Okamoto tanárnő adott nekünk aprósüteményt, hogy konferencia közben ehessünk. De nagyon sok volt a mennyiség, így a felét becsomagolva betettük a táskánkba. Mi viszont nem Okamoto tanárnő orra előtt, hanem diszkréten csináltuk ☺.” (S. N.)
„Nem akar hinni a szájának. Szerintem ez a kifejezés, amit megtanultam, hasznos lehet. Valójában ez nem létezik. „Nem akar hinni a szemének.”, ez az igazi kifejezés. De más szavakat is tudok vele használni, például „száj.” Ha sokat futok, azután a zokni nagyon rossz szagú, én mondhatom: „Nem akarok hinni a orramnak!” Így ez a kifejezés nagyon hasznos nekem.” (K. N.)
„Nekem nagyon tetszett ez a novella, mert vicces és érdekes volt, és ezt a novellát olvasva visszaemlékeztem a gyerekkoromra. És azt is gondoltam, hogy másik Grecsó novellát is szeretnék olvasni.” (T. A.)
„Az új szavak, kifejezések, amit megtanultam és hasznos is lehet, a „vacak”, a „dacosan” és a „guggolós”. Mindegyik rövid szó, de bonyolult szituációt mesél, amihez általában hosszú magyarázásra van szükségem. Ezért nekem tetszenek és hasznosak.” (K. T.)
